Halál 2.*

A következő bejegyzés egy visszajelzésre alapul. Jelezték nekem, hogy a halálról szóló írás nélkülözi a biztatást, bátorítást, elintéztem annyival a kérdést, hogy tudomásul kell venni, és csókolom.

A halál és a gyász a végső kérdés mindenféle értelemben. Végső, mert az élet vége. Végső, mert a legfelfoghatatlanabb. 

Mit kezdünk a halállal? Hogy mit gondolunk, gondolhatunk a halálról, a végére hagyom, de jelzem, ez a legfontosabb. Kezdjük azzal, hogy a pszichológia milyen szempontokat emel ki, amik könnyítik vagy nehezítik a gyász feldolgozását.

A legfontosabb a halottal való kapcsolat. Talán azt hinnénk, minél közelebb volt hozzánk, aki elment, annál nehezebb. Annál nagyobb a veszteség, igaz, de könnyebb az elengedés, ha jó volt a kapcsolat, mert ha ambivalencia terhelte, még azt is rendezni kell, és az plusz súlyt jelent. 

Fontos a halál módja. Jó, ha azt tudjuk mondani, méltósággal, szépen ment el a hozzátartozónk. A durva, brutális baleset vagy gyilkosság traumája a gyászoló nyakába szakad.

Az egyik legsúlyosabb nehezítő pedig az, ha valamilyen bűntudattól szenved a gyászoló a halállal kapcsolatban, különösen gyakori ez öngyilkosság esetében.

A gyász érzésrengeteg, összegubancolódott boglya. Van egy egyszerű gyakorlat, ami segít a feldolgozásban. Egy papírlapra rajzoljunk nagy gubancot, aztán írjuk bele az összes érzést, ami felmerül bennünk. Harag, fájdalom, zűrzavar, magány, fásultság, csalódottság, üresség, gyötrődés, bűntudat, üresség, félelem, bizonytalanság… Aztán nézzük meg egyenként ezeket. Éljük át, még ha nehéz is. Fogalmazzuk át mondatokká. Haragszom rád, mert itt hagytál. Félek, hogy tudom-e továbbvinni nélküled az életem stb. Ezek a mondatok már kezelhetők. Attól függ, miről szólnak: lesz, ami megválaszolható, lesz, amin nincs mit megválaszolni, hanem a megbocsátás hozza el a megnyugvást. Lehet olyan, amivel nem tud mit kezdeni az ember. Nem baj, félreteheti, tudván, hogy ez az, amivel még dolga lesz. Legalább megfogható, legalább már tudjuk, mi az.

És a legfontosabb: adjunk időt magunknak. Gyászévről beszélünk, de lehet az több év is. Át kell élni az első karácsonyt, nyaralást, születésnapot nélküle.

És akkor jöjjön a legfontosabb. Mi az a halál?

Amikor világra jövünk, és elkezdjük figyelgetni, mi van körülöttünk, olyan magától értetődő, hogy a család mindenesetre ott van. Csak később tudjuk meg, hogy ez az egység nem örökké marad így. Fájdalmas lépések sora vár ránk: először az az intimitás lazul meg, amit a pici gyerek megél. Valamikor gyerekkorban megtudjuk, hogy mindenki, a szüleink is meg fognak halni. Kamaszkorban egyszer csak már nem értenek úgy, mint azelőtt. Aztán fizikailag is eltávolodunk, és eljön a pont, amikor az életből is elmegy a szülő. Pedig az ő léte az az alapvető bázis, ami olyan természetes volt, amibe belecsöppentünk, amiben létezni kezdtünk. Azt gondolom, ez a legalapvetőbb gyász, mert egyedül a családdal nincs olyan tapasztalatunk, hogy milyen volt nélküle.

Gyökössy megfogalmazása, hogy a halál nem pont, hanem kettőspont. Igaz ez hívőkre és ateistákra egyaránt, noha a trauma is közös: az, aki látható, ölelhető volt, egyszer csak nincs ebben a formában többé.

A keresztény hívő számára Krisztus aratott végső győzelmet a halál fölött. Erre utal Pál apostol, mikor Hóseás próféta jövendölését idézi: „Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod?” (1Kor 15,55)

Az ateista számára is kettőspont a halál. Aki elment, annak a teste elporlad, és másképp, mint addig, de valahogyan továbbra is a természet része lesz. A szavai, tettei ezerféle formában kifejtették és kifejtik hatásukat, a világ már sosem lesz ugyanaz, mint nélküle lett volna. Akkor sem, ha az utódai és az utódai utódai is elmentek már. Mindenki halhatatlan, mert mind formáljuk a környezetünket. Aki elment, annak nemcsak az emlékét őrzik a szerettei, hanem értékeinek, szokásainak, szava járásának, gesztusainak, ízlésének egy részét is.

Éppen ezért a következő sorok a hívők és ateisták közös kincse:
„Mert fény van minden tárgy fölött
A fák ragyognak, mint a sark-körök.
S jönnek sorban, derengő végtelen,
fény-sapkában 92 elem,
mind homlokán hordozva mását –
hiszem a test feltámadását.”

(Nemes Nagy Ágnes: A Tárgy fölött)
*Ezt a bejegyzést öleléssel küldöm L-nek, emlékezve apukájára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A Waldorf Pedagógiai Intézet újabb előadás-sorozatában pszichológusok vezetnek be a szülők iskolájának gondolatvilágába.
Fontos kérdésekben segítenek eligazodni: Mi az, hogy élő tudás? Lehet-e élővé tenni a holt tudást? - A digitális kor értékválsága új kihívások elé állítja a mai szülőket. Hogyan lehet ebben a változó világban egészséges gyerekeket nevelni? - Miért olyan félelmetes felnőtté válni? - Családi kommunikáció - megértjük egymást félszavakból is?

A kötet szerzői: Bakonyi Anna, Cziglán Karolina, Nemes Éva, Purebl György, S.Pintye Mária, Tari Annamária, Vajna Virág,
Vekerdy Tamás

A kötet megvásárolható a nagyobb könyvesboltokban és a
Saxum Kiadó webáruházában