Vénasszonyok nyara

Nyár- ősz, ragyogás-alkonyat, virulás-hervadás, szangvinikus-melankolikus. Vajon a fenti párokból melyik szavakat kötnénk a fiatal korhoz, melyikeket az időshöz? Nem végeztem erre nézve kutatást, de gyanítom, az idős korhoz tartozna az alkonyat, a hervadás, az ősz és a melankólia. Ez valamiféle kollektív tudás, hogy ezek összekapcsolódnak, nem egyéni döntés kérdése. De vajon miért éppen így, miért nem a nyár, a ragyogás, a virulás, a szangvinikusság? Tulajdonképpen lehetne úgy is, nem? Most egyszerűsítsünk, és nevezzük fiatal kornak az élet első felét, idősnek a másodikat. Úgy is nézhetnénk, hogy csekély tudással (ma már tudjuk: nem nullával) világra jövünk, tapasztalunk, szívjuk magunkba a tudást, kicsit csetlünk-botlunk, mert még nem ismerjük a világ minden törvényszerűségét, keresünk, próbálgatunk. Aztán valamikorra összeszedjünk a komfortos mértékű magabiztosságot, és elkezdünk egyre inkább alkotni, létrehozni, kifelé sugározni. Tehát annál inkább nyár vagyunk, minél jobban idősödünk, annál melegebb és erősebb a sugarunk, annál állandóbb a fényünk.


Sajnos úgy látszik, mégsem ilyen az öregség megítélése (sem kívülről, sem az időseknek magukról). Legalábbis nem ez jellemző. Példát sokan találnak környezetükben egy-egy sugárzó, derűs idős emberre, aki „kis Mennyországot” teremt maga köré, bármerre jár. Alapvetően mégis a hervadás időszakának tekinti ez a kultúra az idős kort. Vajon ennyire biológiai a szemléletünk, és a termékenység értéke magyarázza a fiatalság kultuszát? Azt feltételezem, több árnyalata van a válasznak.

Természetesen adódnak társadalmi magyarázatok: a munkaerőpiacon idősnek lenni valóban hátrány, ez közhely, ezen már senki sem csodálkozik. Vagy mégis? Nem csodálkozunk, ahogy azon sem, hogy az alkonyathoz kötjük az időskort, pedig roppant nehéz észérvekkel alátámasztani. A legtöbb szakmában erény a tapasztalat. És ahol gyakoriak az újítások? Sokszor mondjuk, a fiatalok jobban fel tudják venni a lépést, az idősebbek nem képesek megtanulni ezeket. Ezt is magától értetődőként említjük, anélkül, hogy belegondolnánk értelmébe. Valószínűleg nagyon korlátozott azoknak a képességeknek a köre, amik csak fiatalon elsajátíthatók (vagy fiatalon sokkal könnyebben). Legalábbis, ha a fiatalt egy egészséges középkorú emberrel állítjuk szembe. Vajon nem arról van-e szó, hogy utólagosan racionálizálunk egy jelenséget?

Engedjük el a fantáziánkat, és gondoljunk bele, mit várunk egy idős embertől. Előhívva ennek az archetípusát, talán olyan szavak jutnak eszünkbe: bölcs, nyugodt, békét sugárzó, beérkezett. És milyen kellemetlen érzést tud kelteni egy házsártos, megkeseredett, rosszindulatú idős ember! Azt gondolom, azért haragszunk rájuk így, mert a reményt veszik el, annak a reményét, hogy noha a ma rohanás és harc, de ha lelkiismeretesen átküzdjük magunkat ezen, a béke szigete vár ránk. De mivel képtelenség neheztelni mindenkire, aki nem a béke szigete, inkább valami köztes felmentő ítélet születik, ami magát a korszakot kezeli csökkentértékűként, eleve szomorkásként. Csak zárójelesen jegyzem meg, hasonlóan irreális kép él a gyermekkorról is, mint gondtalan, boldog időszakról. Sokan megszállottan igyekeznek elfelejteni annak a kornak húsbavágó fájdalmait, embert próbáló kihívásait.

A megérkezés kulcsa talán ennek a fogalomnak átírásában rejlik. Nincs megérkezés abban az értelemben, ahogy a képzeletbeli Bölcs ül a hegy tetején távol a világ zajától. A megérkezés a tökéletlenség elfogadása. Annak az elfogadása, hogy határidő szorít, haragszom a szomszédomra, pénz szűke nyomaszt, szúr az oldalam, és mégsem várok valami többet, jobbat, kerekebbet. Aki megtanul erre újra és újra rábólintani, annak az időskora is nyár lesz.

2 megjegyzés:

  1. Aki képes megbékélni az öregkorával, csak az tud kis mennyországot teremteni maga körül

    Kéti

    VálaszTörlés
  2. Én még sosem találkoztam "bölccsel", ahogy olyan emberrel sem, aki elfogadta volna élete minden pillanatát. Ez inkább kitűzött cél, mint reális lehetőség. Avval egyetértek, hogy valahol ott van a bölcsesség, ahol az elfogadás.

    Ancsa

    VálaszTörlés

A Waldorf Pedagógiai Intézet újabb előadás-sorozatában pszichológusok vezetnek be a szülők iskolájának gondolatvilágába.
Fontos kérdésekben segítenek eligazodni: Mi az, hogy élő tudás? Lehet-e élővé tenni a holt tudást? - A digitális kor értékválsága új kihívások elé állítja a mai szülőket. Hogyan lehet ebben a változó világban egészséges gyerekeket nevelni? - Miért olyan félelmetes felnőtté válni? - Családi kommunikáció - megértjük egymást félszavakból is?

A kötet szerzői: Bakonyi Anna, Cziglán Karolina, Nemes Éva, Purebl György, S.Pintye Mária, Tari Annamária, Vajna Virág,
Vekerdy Tamás

A kötet megvásárolható a nagyobb könyvesboltokban és a
Saxum Kiadó webáruházában