Várakozás

Tegnap volt Advent első vasárnapja. Ez a várakozás és bűnbánat időszaka a hívő keresztények számára. A várakozásnak megvan a helye és jelentősége a zsidó-keresztény hitvilágban (a legfontosabb várakozás a Messiás eljövetelére, illetve Jézus második eljövetelére várás). De vajon a hétköznapi életünkben van-e helye, és ha igen, egészséges módon van-e helye a várakozásnak. Milyen érzéseket kelt ez a szó: várni? Talán az jut eszünkbe, ahogy sajgó lábakkal várunk a pénztár előtt a sorban. Ahogy várunk a buszra a hidegben, csomagokkal. Várjuk, hogy a gyerek végre megcsinálja, amit kértünk tőle. Lehetnek távlatosabb várakozásaink: alig reméljük, de azért várnánk, hogy végre kapjunk egy kis fizetésemelést, várnánk az anyós megjavulását, a politika megtisztulását... Ebből a nézőpontból várni egyenlő elszenvedni valaminek a hiányát, ami régóta "járna" (legalábbis szerintünk).

Mi a fő különbség az (egyszerűen szólva) jó és rossz, vagy építő és romboló várakozás közt?
Meglepő az egyszerűsége: arra jó várni, ami biztosan bekövetkezik. Ahogy a hívő hittel várja a Messiást, a gyerek tudja, hogy jön a Mikulás, azt is, hányat kell még addig aludni, úgy jó dolog várni az első havat, aztán az első rügyeket.
Jó várni valakit, aki ígérte, hogy jön, jó várni egy elérhető eredményt, amiért dolgozunk. (Persze, hogy "biztosan bekövetkezik", úgy értendő, hogy minden valószínűség szerint.)

A patológiás várások mindig olyasmihez kapcsolódnak, amiket az illető nagyon szeretne, de a jelek nem mutatnak arra, hogy a jövő ezt hozná. Ez történik, mikor egy szakítás után sokkal is várja az elhagyott fél, hogy visszatérjen volt párja, és minden úgy folytatódjon, ahogy régen volt. Szaknyelven ilyenkor a másik emberről visszavont libidó (~érdeklődés), ami a gyász alatt természetes módon egy darabig a gyászolónál van, egy vágyfantáziára, egy nem valóságos képre tapad ahelyett, hogy a való életben keresne új "célpontot".
Ugyanakkor fontos motiváló erő, mikor valaki kitűz maga elé egy célt, és elképzeli, elővételezi a teljesülését. Például egy ügyvédnek készülő joghallgató elképzelheti magát a tárgyalóteremben, ahogy lehengerlő védőbeszédet mond. De ez nem annyira várakozás, mint küzdés, munka, amit az eredmény elképzelése motivál.

Az sem jó, ha valaki életéből teljesen kimarad a várakozás. Szükség van rá ahhoz, hogy ünnepeink legyenek a szó klasszikus és átvitt értelmében is. Egy váratlan ajándéknak is nagyon lehet örülni, de a rend érzéséhez segít hozzá, ha bizonyos, időről időre bekövetkező eseményeknek előre megágyazunk magunkban. Ritmust ad az évnek, ha nem csak úgy észrevesszük, hogy "nicsak, megint karácsony lett", hanem ráhangolódunk előre. Persze a ráhangolódás annak könnyebb, akiben ez a szó (a karácsony) jóleső érzéseket kelt. Van, akiben inkább félelmet, haragot, szorongást. Mert egyedül lesz, vagy éppen azért, mert másokkal. De erről máskor...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A Waldorf Pedagógiai Intézet újabb előadás-sorozatában pszichológusok vezetnek be a szülők iskolájának gondolatvilágába.
Fontos kérdésekben segítenek eligazodni: Mi az, hogy élő tudás? Lehet-e élővé tenni a holt tudást? - A digitális kor értékválsága új kihívások elé állítja a mai szülőket. Hogyan lehet ebben a változó világban egészséges gyerekeket nevelni? - Miért olyan félelmetes felnőtté válni? - Családi kommunikáció - megértjük egymást félszavakból is?

A kötet szerzői: Bakonyi Anna, Cziglán Karolina, Nemes Éva, Purebl György, S.Pintye Mária, Tari Annamária, Vajna Virág,
Vekerdy Tamás

A kötet megvásárolható a nagyobb könyvesboltokban és a
Saxum Kiadó webáruházában