Büntethetünk-e büntetlenül?

Hogyan büntessük a gyereket? Vetődik fel sok szülőben a kérdés. Szeretnénk, ha gyermekünk „rendes” emberré válna, elvégezné a feladatait, nem változtatná sem csatatérré, sem disznóóllá a lakást, szépen köszönne a szomszéd néninek, stb. Közben a társadalom egyre inkább elítéli a testi fenyítést, jobban elfogadja a jutalom megvonását büntetésként, ami azonban –kár tagadni-, nem jár olyan látványos eredménnyel, mint (legalábbis átmenetileg) a durvább módszerek.

Nos, érdemes messzebbről kezdeni. Nem a módszer a legfontosabb. A gyermek elsősorban utánzással és modellkövetéssel tanul, illetve azon keresztül, hogyha jó a kapcsolat, azonosul a szülővel, az értékeivel, normáival.

Tehát a nevelés döntő része szándékunkon kívül, automatikusan zajlik pusztán azon keresztül, amit lát, hall, érzékel belőlünk a gyermek. Ezért reménytelen vállalkozás, mikor a szülő olyasmire akarja változatos módszerekkel idomítani a gyermeket, amely saját magából hiányzik. Belső ellentmondás a jó gyermeket veréssel faragni szándékozó szülő. A verés, legyen az szentesítve a legszebb ideológiával, agresszió, méghozzá kettős: testi, és mivel a gyermek attól kapja, akihez legerősebben kötődik, még inkább lelki bántalmazás. Ez nem jelenti, hogy egy ingerültségünkben elcsattant pofontól összedől a világ. Csupán tudnunk kell, hogy ezzel épp esendőségünket, eszköztelenségünket mutattuk meg. Ami nem baj, ha ezzel összhangban kommunikálunk, és utólag, lehiggadva elmondjuk, hogy elvesztettük a fejünket, sőt, akár bocsánatot is kérünk. Ezzel bizony tényleg nevelünk, méghozzá valami nagyon fontosat: a felelősségvállalást, az esendőség felvállalását, és az őszinte bocsánatkérést. Ne féljünk, hogy ez elfújja a tekintélyünket: a tekintélyt sosem az erőszakosság, hanem a belső erő, a hitelesség szüli.

>
Visszatérve a miként kérdéskörére: a büntetés tágabb fogalom, mint hinnénk, messze túlnyúlik a verésen, sarokba állításon, szobafogságon és TV-zés megvonásán. A szülővel bensőséges, bizalommal teli kapcsolatban álló gyermek számára a szó jó értelmében büntetés az is, ha látja, anya, apa nem örül annak, amit tett, hogy szomorú, csalódott. Ez a leghatásosabb büntetés, mert ez alakul fokozatosan belső meggyőződéssé. Egy idő után már nem szükséges a szülő vigyázó tekintete, a gyermekben belül alakul ki ez a rosszallás, amit úgy nevezünk: lelkiismeret.

Mondhatják erre, hogy bizonyos kor alatt a kisded nem érzékeny a szülő haragjára, a másfél éves babát ezzel nem tudjuk távol tartani a konnektortól. Igen ám, de ebben a korban nem is nevelni kell, inkább megvédeni saját magától a kisgyermeket. És bizonyos életkor után is lezárul a nevelés lehetősége: a kamaszt már kevéssé hatja meg a szülői rosszallás (sőt!), az a szülő, aki ekkor szeretné beléplántálni csemetéjébe az általa vallott értékeket, bizony elkésett. Ebben az időszakban más csoportok, a kortárs csoport és egyéb, családon kívüli példaképek adnak viszonyítási pontot. Ez a kísérletezés ideje, amihez szükséges eltávolodni a szülők bevált receptjeitől. Ez ne ijesszen meg senkit: később, ha kissé átdolgozva, saját magára szabva is, de vissza fog hozzájuk térni a felnőtt-gyermek.

Amellett, hogy a nevelés lényege a hitelességben, a bensőséges kapcsolatban rejlik, a gyermek biztonságérzetéhez szükséges néhány kis számú, de fix korlát felállítása. Ezek a szabályok legyenek ésszerűek, az életkornak megfelelőek, és kiszámítható legyen a megszegésük következménye. A jó nevelés egyik kulcsa a következetesség: ez egyszerű alaptörvény, mégis kevesen tartják be. Nem jó, ha ugyanaz a viselkedés egyszer leszidást vált ki, másszor megbocsátó mosolyt annak megfelelően, hogy milyen a szülő hangulata éppen.

Végül, a büntetésről szólva érdemes kitéri az ezzel szoros kapcsolatban álló jutalmazás kérdéskörére. A rossz jutalmazás ugyanolyan veszélyeket rejt magába, mint a büntetés, még ha ártatlanabb terepnek is tűnik első pillantásra. Szóval, dicsérettel, elismeréssel jutalmazzunk, ne ajándékokkal! Az ajándék lényege az ingyenesség: nem azért kapod, mert „jó” voltál, hanem csak úgy. Ha kisautó, pénz, számítógép vagy bármi egyéb jár bizonyos teljesítményekért, a gyermek hamar megtanulja a külső vezérlést, hogy ne saját örömére, hanem valami más cél érdekében tegyen erőfeszítést. A pszichológusok állandóan kongatják a vészharangot, mégis töretlenül zajlik az iskolák zömében a gyakorlat, hogy a tudásszomjjal teli, érdeklődő gyermekekből osztályozással és különféle jutalmazási-büntetési technikák segítségével rövid időn belül alulmotivált iskolásokat gyártanak.

A tapasztalat szerint a szóbeli elismerés szerencsés kivételt képez: ez inkább megerősíti a belső lelkesedést, semmint gyengítené. A dicséret, legyen az csak egy mosoly akár, azt üzeni a gyermeknek: te képes vagy teljesítményt létrehozni, sikert elérni, megvan benned, ami ehhez kell, csak így tovább!

Hitelesség, kapcsolat és következetesség, ezek a kulcsszavak. A sikeres nevelés alapja tehát a gyermekre odafigyelő, időt szánó szülő, aki magával is békében él. Nincs olyan csodamódszer, amely ezt pótolhatná.


7 megjegyzés:

  1. Nosztalgiáztam olvasás közben. Apám nagyon szigorú ember volt, nem osztogatta bőkezűen az elismerő szavakat. Amikor ő azt mondta "ez egész jó, lányom" akkor megdicsőülve éreztem magam. Nagy szó volt ez, többet ért minden jutalomnál. Anyácskám sokat dicsért, babusgatott minket.

    VálaszTörlés
  2. Minden szülő elhatározza, hogy soha nem fogja elkövetni szülei hibáit megismételni és általában törekednek is erre, hogy aztán teljesen más hibákat kövessenek el

    VálaszTörlés
  3. szerintem az is nagyon fontos, hogy a szülők összhangban legyenek és a gyerek ne tudja egymás ellen kijátszani a szüleit. Arra gondolok hogy a szülők büntetések tekintetében is legyenek következetesek. Pl. ugyanaz a nem kívánt cselekedet a gyerek részéről, mindkét szülő részéről rosszallást váltson ki. vagy ha az egyik szülő büntetés mellett dönt akkor a másik szülő ne bírálja felül, vagy együtt döntsenek a büntetés megszüntetése mellett.

    VálaszTörlés
  4. én sok pofont kaptam gyerekkoromban. és a múlt héten nekem is eljárt a kezem nagyon szarul éreztem magam utána. félek hogy a gyerekkori minta bennem maradt.

    VálaszTörlés
  5. Kevés dologgal lehet úgy megalázni egy embert, mint ahogy egy szülő képes a testi fenyítéssel....önmagát.

    Lehet hozzá ideológiát gyártani a nevelési célzat hangsúlyozásával, de legalább magunk közt valljuk be hogy nem több ez, mint a pillanatnyi düh levezetése annak okozóján, egy kisgyereken.

    Mit "tanítunk" meg vele?
    Annak van igaza, aki erősebb. Az ég világon semmi mást.
    Ez a cél?
    Szinte sohasem.

    Apám folyamatosan vert, sokszor már akkor sem tudtam miért. Ő az a fajta primitív ember, aki élvezettel tette ezt. Előtte nem az okát taglalta, hanem szónoklatot tartott, hogy ő bizony engem most el fog verni, és ez neki is fáj. Majd egy szempillantás alatt ütött.
    14 évesen hagytam ott a szülői házat, és kollégium és tanulmányok után munkába állva hosszú távra haza se tértem többé.
    Ma 60 km-re élek tőle, havonta egyszer rátelefonálok, és kb negyedévente látogatom meg családostól.
    Ma gondolom már bánja, hogy ennyire ritkán látja a négy unokáját, de úgy érzem valahol tudja miért van ez.

    Sosem ütöttem meg egyik gyerekem sem, ugyanis viszolygok attól az érzéstől ami utána nyomná a lelkemet, hogy egy rám utalt kicsike emberen vezettem le pillanatnyi haragom.

    Nem tudom elképzelni, hogy intelligensen lehet ütni bárkit is.
    Maximálisan a példa, és viselkedésformák mutatásában hiszek.
    Azt pedig igenis tudomásul kell venni, hogy a "Mi ez?" és "Miért?" korszak fárasztó egy szülőnek, de sokat nyerhet vele, ha lelkiismerettel végigcsinálja, mert rengeteg logikai kapcsolat jön létre elég korán a gyermekben.

    Egy 4 gyermekes (17,10,4,és 2 éves kicsi) apukája.

    VálaszTörlés
  6. Szerintem azért jó pár dologgal meg lehet legalább annyira alázni egy gyereket, mint a veréssel. Ráadásul ezek a - humánusabbnak, vagy modernebbnek gondolt - eszközök sokszor nem csak fájdalmasabbak és lealacsonyítóbbak, de ráadásul még jóval veszélyesebbek is a gyermek egészségére, mint akár egy - nem különösebben brutális - testi fenyítés lenne.

    Ezek a - rendkívül divatos, széles körben a használt és propagált - módszerek: a gyerek levegőnek nézése, kiközösítése, alig leplezett lesajnálása, folyamatos manipulálása és nyilvános megalázása. A legtöbb szülő, aki sikeresen meggyőzte magát arról, hogy egy esetlegesen kiosztott pofonnal rommá alázná önmagát, és a gyerekét - legtöbbször ezekhez a fegyelmezési, büntetési eszközökhöz jut el végül.

    A következményekről pedig hadd szóljon Popper Péter:

    "Mondjuk, eljön egy mama, aki gyepázza jó keményen a gyerekét, na most én azt a bölcs tanácsot adom neki, hogy: anyuka, ne tessék verni a gyereket, mert... És még kellően bűntudatossá is teszem, hogy mennyi kárt okoz, hogyha veri a gyereket. Mi történik: nem jön el többet, mert egy olyan helyzettel konfrontáltam, ami az ő számára nem tűri el, hogy én ebbe beleturkáljak. Az is lehet, hogy hisz nekem, és ezentúl nem fogja megütni a gyereket, de más módon lesz vele agresszív, mert agresszivitás nagyon sok módon létezik. Nem a szadisztikus verésekre gondolok, mikor a szülőnek van egy szadista kielégülése - az én immáron lassan negyven éve tartó magánpraxisom alatt még olyan neurotikus vagy egyéb sérült ember nem jött el hozzám, akinek az lett volna a traumája, hogy anyukája szájon vágta. Nem ezek a nagy traumák egy gyereknek az életében; nagyon gyakran egy félrehúzott száj, egy gúnyos mosoly sokkal nagyobb lelki sérülést okoz, mint az, hogy annyira méregbe hoztam az anyámat, hogy nyakon vágott."

    VálaszTörlés

A Waldorf Pedagógiai Intézet újabb előadás-sorozatában pszichológusok vezetnek be a szülők iskolájának gondolatvilágába.
Fontos kérdésekben segítenek eligazodni: Mi az, hogy élő tudás? Lehet-e élővé tenni a holt tudást? - A digitális kor értékválsága új kihívások elé állítja a mai szülőket. Hogyan lehet ebben a változó világban egészséges gyerekeket nevelni? - Miért olyan félelmetes felnőtté válni? - Családi kommunikáció - megértjük egymást félszavakból is?

A kötet szerzői: Bakonyi Anna, Cziglán Karolina, Nemes Éva, Purebl György, S.Pintye Mária, Tari Annamária, Vajna Virág,
Vekerdy Tamás

A kötet megvásárolható a nagyobb könyvesboltokban és a
Saxum Kiadó webáruházában