Kövér szülőnek a gyereke is túlsúlyos?


Amikor valaki túlsúllyal küzd, általában két forrásban keresi az okot: egyik a kedvezőtlen gének, a másik az életmód. Ezek persze fontos szempontok, de a túlsúly mögött lélektani okok is meghúzódhatnak. Sok mindenre „használható” a kövérség, még ha nem is tudatosan használja valaki. Vannak például, akik félnek az intimitástól, legyen szó párkapcsolatról vagy bármilyen emberi kapcsolatról, és így védekeznek ellene. Például ürügyként szolgálnak a többletkilók, mondván „még nem vagyok formában, le kell adnom a súlyfeleslegem, majd utána fogok ismerkedni”. Valójában magától a kapcsolattól tart az illető, attól, hogy közel kerül a másikhoz, de nem vallja be magának, mi tartja vissza az ismerkedéstől.

Az ételnek más szerepe is van: sokan ezzel vigasztalják magukat. Egy nagy adag a kedvencünkből azonnali örömforrást jelent, és ezért könnyen belecsúszik az ember, hogy pótlékként használja. Pótlékként, emberi kapcsolatok, érzelmek helyett. Ez már gyermekkorban, a nevelés során is kialakulhat, ha a szülő is így (és akkor van baj, ha csak így) fejezi ki érzelmeit. Különösen igaz ez a bűntudatos szülőkre, akik érzik, hogy valamiből, leginkább magukból kevesebbet adnak a gyereknek, mint amire szüksége lenne. Ők hajlamosak anyagiakkal vagy étellel ellensúlyozni a hiányt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A Waldorf Pedagógiai Intézet újabb előadás-sorozatában pszichológusok vezetnek be a szülők iskolájának gondolatvilágába.
Fontos kérdésekben segítenek eligazodni: Mi az, hogy élő tudás? Lehet-e élővé tenni a holt tudást? - A digitális kor értékválsága új kihívások elé állítja a mai szülőket. Hogyan lehet ebben a változó világban egészséges gyerekeket nevelni? - Miért olyan félelmetes felnőtté válni? - Családi kommunikáció - megértjük egymást félszavakból is?

A kötet szerzői: Bakonyi Anna, Cziglán Karolina, Nemes Éva, Purebl György, S.Pintye Mária, Tari Annamária, Vajna Virág,
Vekerdy Tamás

A kötet megvásárolható a nagyobb könyvesboltokban és a
Saxum Kiadó webáruházában