Társat lehet-e keresni?

Vannak dolgok, amik kereshetők, keresés eredményeképp találhatók, megszerethetők, szükség esetén lecserélhetők. Ilyen a lakás, a munka, a konyhai robotgép. Az ember átgondolja igényeit, milyen kritériumokhoz ragaszkodik, mi az, ami szükség esetén félretehető szempont, mérlegeli a lehetőségeit, és igyekszik találni egy ár-érték arányban optimális megoldást.

Török Gábor például a pártok vonatkozásában valami hasonlóra hívta fel a figyelmet a választások előtt: ne úgy keressünk pártot, mint szerelmet, aminek tökéletesnek kell lennie, az identitásunkat kifejeznie; válasszuk ki a kínálatból a relatíve legmegfelelőbbet. Egyetértek.

De vajon szerelmet hogyan lehet „keresni”? Lehet-e egyáltalán?
Feliratkozni egy társkereső oldalra tudatos döntés. Ha ezt nem is teszi az ember, csak egyszerűen szeretne párkapcsolatot, különösebb elhatározás nélkül, automatikusan elindul a keresés folyamata. Először akár tudattalanul kezdi mérlegelni a környezetében, hogy ez vagy az a személy, akivel eddig munkahelyi, útitársi, ivócimborai vagy golfpartneri kapcsolatban állt, vajon társnak megfelelne-e.

Laikus megfigyelés (tudományos kutatást nem ismerek a témában), hogy könnyebb társat találni, ha az ember nem keres, és hogy sokkal több lehetőség kínálkozik, ha az embernek már van partnere. Nem rég egy meleg ismerősöm fejtette ki, azt, hogy középiskolásként az ellenkező nem körében különösen nagy népszerűségnek örvendett, részben szexuális orientációjának tulajdonítja: annak, hogy érezhető volt rajta, „nem akar semmit”.

Mazochisták vagyunk, hogy a reménytelenre hajtunk? Nem hiszem. Felmerül az evolúciós magyarázat, mi szerint mindenki a reprodukciós, szaporodási szempontból legjobbat keresi. Aki egy találkozásban túlzottan lelkesnek mutatkozik, ezzel azt üzeni, „nekem jobban megéri az üzlet, azaz kevesebbet érek, mint te”. (Hogy mit jelent reprodukciós szempontból kevesebbet érni, abba most nem mennék bele.)

Megfogalmazhatjuk hétköznapi szavakkal is. A látványosan kereső, környezetét monitorozó ember olyasfajta érzést kelt, mint a sivatagban szomjazó vándor, aki víz után kutat. Hiánya van, mínuszban van, amit ki akar elégíteni. A nem direkten kereső, felszabadultan nyitott férfiban vagy nőben éppen a rendbenlévősége vonzó, kisugárzása azt ígéri, van miből adnia, a hiányai helyett a tartalékai tűnnek szembe.

És inkább szeretnénk ajándékként örömet okozni, mint eszközként szükségletet kielégíteni.

Persze, nem kell, hogy így legyen, van, aki keresés közben is képes megcsillantani, amit adni tud, és a másik félben meglátni azt. De ehhez finom antennák szükségesek.

Visszatérve az ellenpéldákra, mint a munka: talán nem is annyira működik az sem másképp. Egy karriertanácsadással foglalkozó szerző tollából olvastam, paradox módon annál nagyobb eséllyel pályázunk egy állásra, minél kevésbé van szükségünk rá. A munkaadó is megérzi a rászorultság szagát.

Milyen biztatással is zárhatnám pesszimista soraim? Igaz, ami igaz, nem egyszerű az élet, legyen szó munkáról vagy szerelemről… Ki ígérte az ellenkezőjét?!
A Waldorf Pedagógiai Intézet újabb előadás-sorozatában pszichológusok vezetnek be a szülők iskolájának gondolatvilágába.
Fontos kérdésekben segítenek eligazodni: Mi az, hogy élő tudás? Lehet-e élővé tenni a holt tudást? - A digitális kor értékválsága új kihívások elé állítja a mai szülőket. Hogyan lehet ebben a változó világban egészséges gyerekeket nevelni? - Miért olyan félelmetes felnőtté válni? - Családi kommunikáció - megértjük egymást félszavakból is?

A kötet szerzői: Bakonyi Anna, Cziglán Karolina, Nemes Éva, Purebl György, S.Pintye Mária, Tari Annamária, Vajna Virág,
Vekerdy Tamás

A kötet megvásárolható a nagyobb könyvesboltokban és a
Saxum Kiadó webáruházában

Népszerű bejegyzések