Zavarban a szülő

Melyik szülőnek ne lenne egy-két története, mikor csemetéjének köszönhetően borzasztó kellemetlenül érezte magát, hétköznapi szavakkal: majd’ lesült a képéről a bőr?
Ilyen helyzet kialakulhat, ha a gyermek illetlen vagy kínos megjegyzést tesz valakire nagy nyilvánosság előtt, esetleg olyan kérdést tesz fel, amellyel zavarba hoz minket. De a legtöbb szülő számára kellemetlen az is, ha a nagyközönség látja, képtelen megálljt parancsolni a kicsi hisztijének, „rosszalkodásának”. Néha persze a közönségnek se kell több: hangot is ad a szülő képességeivel kapcsolatos véleményének.

Miért fordulnak elő ilyen helyzetek, és mit tegyünk ilyenkor?

Hogy mi számít kínosnak, az nagyban kultúrafüggő. Senkivel sem születik vele ez a tudás, lassan, lépésenként kell megtanulnunk ezt.

Ehhez a tanuláshoz empátia is szükséges, ami ugyancsak az évek során fejlődik, formálódik. Kínos az, ami a másik számára diszkomfortos. Honnan tudná egy kisgyermek, hogy a bácsinak kellemetlen, ha megjegyzést tesznek kopaszságára, ha bámulják a kerekesszékest, ha szóvá teszik, milyen alacsonyra nőtt a néni. A gyermek ezeket az észrevételeket azért teszi, mert figyeli a körülötte levő világot, és szemet szúr neki minden, ami az átlagtól eltérő, szabálytalan. Az sem ritka, hogy egy szokatlan jelenség szorongást kelt a gyermekben, és ezért kérdez rá. Előfordul, hogy a kicsi például fél a házban lakó vak vagy fekete bőrű embertől. A gyermekek bizonyos értelemben előítéletesek, de ez nem keverendő össze a felnőttkori előítéletekkel, mikor a különféle csoportok megbélyegzése mögött már az önigazolás és bűnbakképzés motívuma áll. Ennek megfelelően nem érdemes túlreagálni ezeket a megnyilvánulásokat, még akkor sem, ha a legkellemetlenebb módon nagy társaságban, vagy éppen az érintett fél előtt történnek. Megmondhatjuk, hogy ilyet nem illik mondani, mert a másiknak rosszul esik, és ezzel jó, ha le is zárjuk a kérdést. Ennél sokkal kellemetlenebb, mikor a szülők a ludasak az eseményben, mert a gyermek olyasmit kotyog ki, amit otthon hallott – éppen tőlünk. Legjobb, ha méltóságunkat (vagy annak látszatát, bármit is érzünk belül) megőrizve korrigáljuk az elhangzottakat, majd mihamarabb túllépünk a kínos incidensen.

Sok anyát vagy apát az zavar leginkább, ha olyan színben tűnik fel mások előtt, mint hozzá nem értő szülő, például, mikor a gyermek a villamoson hangosan hisztizik, és ő nem tud véget vetni neki. Ez főleg az önmagukban bizonytalanabb szülőket hozza zavarba. Szinte érzik magukon az utastársak lesújtó pillantását, bele vélnek látni gondolataikba, ami az ő megvetésük körül forog. A második-harmadik gyermeknél ebből kinő az ember, és fittyet hány a közönség vélt vagy kimondott kritikájára. Ha a kicsi mások előtt hisztizik, ugyanaz az eljárás, mint mikor négyszemközt teszi. Megvárni a végét különösebb reakció nélkül. Mind a megenyhülés, mind a leszidás nem kívánt következményekkel jár. Azt kell megérteni, hogy a hisztiző gyermek nem rossz, csak frusztrációba ütközött, amivel nem tud mit kezdeni, mert még nem tanulta meg, hogyan kezelje. Ha megadjuk neki, amiért harcol, azzal megerősítjük, hogy legközelebb is ugyanezt az eszközt válassza ahelyett, hogy hatékonyabb megküzdési módokat sajátítana el. Ám a szidás, büntetés sem ajánlott. A hiszti nemcsak a környezetnek, hanem a gyermeknek is rossz - ne úgy képzeljük, hogy ő belül nevet a markába! Ilyenkor a gyermek belehergeli magát rossz érzéseibe, és képtelen szabadulni. Nem baj hát, ha együtt érzünk, ha jelezzük, tudjuk, hogy most neki sem jó, majd türelmesen megvárjuk, míg abba hagyja. Ez néhány alkalommal elég hosszú időbe telhet éppen a felspannolt lelki állapot miatt, de idővel csökkenni fog, és ahogy más eszközöket tanul meg, hogy elérje céljait, illetve nő a kielégülés késleltetésének képessége, el is marad. És ha tudunk róla, nem feladatunk rövid idő alatt leállítani a folyamatot, talán a mi feszültségünk is oldódik.

1 megjegyzés:

  1. Nálunk is volt ilyen kellemes szitu.
    Pl. boltban: "Ez a bácsi miért ilyen büdös?" Úgy tettem, mintha nem érteném, elkezdtem vele másról beszélni.
    De a legkellemetlenebbet másfél évesen szó nélkül követte el: pukizott egy nagyot a kezemben ülve, egy félig-meddig üzleti megbeszélésen. Mivel nem szóltam semmit, mindenki azt hitte én voltam... Nem kezdtem el magyarázni, hogy a gyerek volt csak annál rosszabb lett volna a helyzet....

    VálaszTörlés

A Waldorf Pedagógiai Intézet újabb előadás-sorozatában pszichológusok vezetnek be a szülők iskolájának gondolatvilágába.
Fontos kérdésekben segítenek eligazodni: Mi az, hogy élő tudás? Lehet-e élővé tenni a holt tudást? - A digitális kor értékválsága új kihívások elé állítja a mai szülőket. Hogyan lehet ebben a változó világban egészséges gyerekeket nevelni? - Miért olyan félelmetes felnőtté válni? - Családi kommunikáció - megértjük egymást félszavakból is?

A kötet szerzői: Bakonyi Anna, Cziglán Karolina, Nemes Éva, Purebl György, S.Pintye Mária, Tari Annamária, Vajna Virág,
Vekerdy Tamás

A kötet megvásárolható a nagyobb könyvesboltokban és a
Saxum Kiadó webáruházában