Tökéletlen szülők, boldog gyerekek

A gyereknevelés nem autószerelés. - Ez az egyik üzenete a nemrég megjelent Tökéletlen szülők, boldog gyerekek című könyvnek. Számos gyereknevelésről szóló könyvet találhatunk, amik megmondják a tutit: ezt tedd, ha hisztizik a gyerek, így bírd szófogadásra… Ez a könyv azt állítja, minden szülő és minden gyerek más és más, ezért senkinek sem sikerülhet nevelési receptkönyv alapján remek szülővé válnia. Mindenki csinálhatja jól, de ehhez az nyújt segítséget, ha megtanul elfogadó együttérzéssel viszonyulni önmagához és a gyermekhez is. Hogy ezt hogyan lehet, ahhoz igyekszem segítséget nyújtani a könyvben sok konkrét példán keresztül.

Hajlamosak vagyunk a nevelésről úgy beszélni, mint egy kétszemélyes ügyről. Mintha anya, vagy jó esetben anya és apa párhuzamosan, egymás mellett nevelné a gyereket, ki-ki hatna rá a maga módján. Holott a gyereket legalább annyira befolyásolja a szülők egymáshoz fűződő kapcsolata, a család egyensúlya, de még a szülők felmenőkhöz fűződő attitűdje is, hiszen sokszor onnan merítik lendületüket, vagy éppen félelmeiket. A könyvben igyekszem komplexebben vizsgálni a szülőséget, semmint anyai, apai praktikák gyűjteményét. „Az erő legyen veled” – mindenki számára ismerős mondat. De honnan is merítsünk Erőt, ha gyereknevelésről van szó? Például onnan, hogy más módon nézünk rá őseink történetére, mint ahogy eddig tettük. Ehhez is kapaszkodót nyújt a könyv.

Tudjuk, de sokszor nem veszünk róla tudomást, hogy a családok sokfélék. Vannak egyszülős családok, vannak szivárványcsaládok, mozaikcsaládok, van, ahol örökbefogadott gyereket nevelnek. Ezeknek a szülőknek az életében felmerülhetnek olyan dilemmák, kérdések, amikkel egy klasszikus, „szabályos” családban élő anya vagy apa nem is találkozik. A Tökéletlen szülők, boldog gyerekek kitér a nem hagyományos családban élőket foglalkoztató főbb kérdésekre is. És nem mellékesen: az apákra. Talán furcsa, hogy miért szól a könyv külön is hozzájuk, miközben persze az egész szól nekik is. Napjainkban megfigyelhető némi zavar azzal kapcsolatban, hogyan beszélünk az apákról, az apákhoz. Egyrészt egyre inkább természetes (elvi szinten), hogy az apák is részesei a gyereknevelésnek, mégis az a tapasztalat, sokszor nem számolunk velük. Nem mindenkinek könnyű ilyen helyzetben egyenrangú szülőként tekintenie magára apaként. És sok férfi van, akiben megvan az elhatározás, hogy teljes értékű szülő legyen, ám az ő apja még nem tudta ezt felvállalni, így igazi, jó minta nélkül kell belevágnia. Erről is szól a könyv.

Szülőknek szól, akik vágynak rá, hogy jól csinálják, de a maguk módján, a saját személyiségük szerint szeretnék, és ehhez akarnak biztatást, támogatást kapni. Szülőknek, akik olykor hajlamosak elbizonytalanodni, szorongani, akiket kétségek is gyötörnek. Tehát minden szülőnek.

Sajtómegjelenések >>>

A kötet megvásárolható a könyvesboltokban

Kövér szülőnek a gyereke is túlsúlyos?

Amikor valaki túlsúllyal küzd, általában két forrásban keresi az okot: egyik a kedvezőtlen gének, a másik az életmód. Ezek persze fontos szempontok, de a túlsúly mögött lélektani okok is meghúzódhatnak. Sok mindenre „használható” a kövérség, még ha nem is tudatosan használja valaki. Vannak például, akik félnek az intimitástól, legyen szó párkapcsolatról vagy bármilyen emberi kapcsolatról, és így védekeznek ellene. Például ürügyként szolgálnak a többletkilók, mondván „még nem vagyok formában, le kell adnom a súlyfeleslegem, majd utána fogok ismerkedni”. Valójában magától a kapcsolattól tart az illető, attól, hogy közel kerül a másikhoz, de nem vallja be magának, mi tartja vissza az ismerkedéstől.

Ikrekkel az élet

Sok kérdés felmerül az ikrek nevelésével kapcsolatban. Vajon mennyire kívánnak speciális bánásmódot? Különösen az egypetéjű ikrek nevelése vet fel kényes kérdéseket, akik külsőre megtévesztésig hasonlítanak. Náluk különösen fontos, hogy a szülők bátorítsák, hogy individuumként is megélhessék magukat. Nem biztos, hogy az a jó, ha egyforma ruhát, egyforma frizurát hordanak, és javasolható, hogy a szülő szólítsa meg őket külön-külön is, nevükön, ne mindig csak úgy beszéljen hozzájuk, hogy „ikrek, gyertek ide”, „ikrek, mi újság veletek?”. Tehát ne úgy kezeljük őket, mint egy személyt két testben, hanem mint két külön embert, akik történetesen hasonlítanak külsőleg.

Nem minden nyüzsgő, élénk gyerek hiperaktív

Nem minden nyüzsgő, élénk gyerek hiperaktív. A figyelemhiányos hiperaktivitás nevű zavar magában foglalja a mozgásos nyugtalanságot, a figyelem könnyű elterelhetőségét és az impulzivitást is. Sokan gondolják, hogy a hiperaktív gyerek egyben erőszakos, agresszív is. Nem kell, hogy így legyen, ez már nagyban függ attól, a szülő mennyire képes kezelni gyermeke sajátosságát, kiegyensúlyozott, bejósolható, türelmes környezetet biztosítani számára. A hiperaktivitás tünetei idővel általában enyhülnek, sokan jól beilleszkednek a társadalomba az érintettek közül.

Zavarban a szülő

Melyik szülőnek ne lenne egy-két története, mikor csemetéjének köszönhetően borzasztó kellemetlenül érezte magát, hétköznapi szavakkal: majd’ lesült a képéről a bőr?

Ilyen helyzet kialakulhat, ha a gyermek illetlen vagy kínos megjegyzést tesz valakire nagy nyilvánosság előtt, esetleg olyan kérdést tesz fel, amellyel zavarba hoz minket. De a legtöbb szülő számára kellemetlen az is, ha a nagyközönség látja, képtelen megálljt parancsolni a kicsi hisztijének, „rosszalkodásának”. Néha persze a közönségnek se kell több: hangot is ad a szülő képességeivel kapcsolatos véleményének.

Miért fordulnak elő ilyen helyzetek, és mit tegyünk ilyenkor?

Hogy mi számít kínosnak, az nagyban kultúrafüggő. Senkivel sem születik vele ez a tudás, lassan, lépésenként kell megtanulnunk ezt.

Büntethetünk-e büntetlenül?

Hogyan büntessük a gyereket? Vetődik fel sok szülőben a kérdés. Szeretnénk, ha gyermekünk „rendes” emberré válna, elvégezné a feladatait, nem változtatná sem csatatérré, sem disznóóllá a lakást, szépen köszönne a szomszéd néninek, stb. Közben a társadalom egyre inkább elítéli a testi fenyítést, jobban elfogadja a jutalom megvonását büntetésként, ami azonban –kár tagadni-, nem jár olyan látványos eredménnyel, mint (legalábbis átmenetileg) a durvább módszerek.

Nos, érdemes messzebbről kezdeni. Nem a módszer a legfontosabb. A gyermek elsősorban utánzással és modellkövetéssel tanul, illetve azon keresztül, hogyha jó a kapcsolat, azonosul a szülővel, az értékeivel, normáival.