Tömeg és pánik

Az utóbbi napokban a média a West Balkánban történt tragédia tárgyalásától volt hangos. Mindenki találgatja, mi történt, miért történhetett, és a figyelem a pánik jelenségére összpontosult, miközben sokan fejtik ki, hogy a szórakozóhelyen történt esemény kapcsán nem beszélhetünk pánik jelenségről.
                   
A pánik a pszichológiában olyan helyzetekre utal, mint mikor a színházteremben békésen üldögélő emberek egyszer csak meghallják a vészkiáltást: „tűz van”, mire mindannyian eszeveszetten menekülnek a kijárat felé, akár egymást eltaposva, és végső soron akadályozva. Ilyenkor a hétköznapi mérlegelés, racionális döntéshozatal nem valósul meg, mert ezt felülírja az evolúciósan kódolt parancs: menteni az életet.
Bizonyos körülmények között ez a megváltozott működésmód több kárt okoz, mint hasznot, előfordulhat, hogy a testi sérüléseket végül a szabadulásért folyó harc eredményezi, míg dulakodás nélkül akár mindannyian kijutottak volna.

A West Balkánban nem tudjuk, mi történt. Kering valamiféle életszerűtlen pletyka arról, hogy egy késelés híre indította el a tömeg hömpölygését, ami nehezen elképzelhető, ha figyelembe vesszük egy átlagos szórakozóhelyen a zene erősségét. Ha valaki elkiáltja magát, hogy „késelés”, valószínűleg csak a közvetlen szomszédjai hallják, akik viszont nem fognak pánikba esni, hiszen láthatják, hogy nem történt semmi. Hogy pontosan mi indította el a folyamatot, nyitott kérdés. Miután a tömeg egy része megindult, és sokan azt tapasztalták, hogy egy rendkívül szűk helyen az egyik oldalról nyomják-taszítják őket, míg a másik oldalról akadályba ütköznek, könnyen elképzelhető, hogy rövid időn belül valóban pánikhangulat alakult ki, és ettől a ponttól a helyzet lélektanilag és gyakorlatilag is rendkívül hasonló a korábban felhozott színházi példára.

Megint más jelenség az olykor idekevert tömeghipnózis vagy tömegpszichózis. Ezek a kifejezések olyan helyzetekre utalnak, amikor emberek egy csoportjában a felelősség megoszlása miatt csökken az erkölcsi kontroll, egymást felhergelve olyan tetteket követnek el, amelyek egyébként a saját normarendszerükbe ütköznek. Ez már kis létszámú csoportban is megvalósulhat, nem a tömeg nagysága vagy sűrűsége döntő, hanem az egyéni felelősség csökkenése. Ez jellemzi a lincselő, gyújtogató tömegeket. Ennek semmi köze a West Balkánban történtekhez, hiszen semmilyen jel nem utal arra, hogy egyéniségüket vesztették volna a résztvevők. Azt tudjuk, hogy valamilyen ismeretlen okból megindult a tömeg, és ki-ki próbálta menteni magát és egymást az összepréselődéstől. A tragédiát tehát nem lélektani, hanem fizikai probléma okozta, az, hogy a jelenlévők száma meghaladta a hely befogadóképességét.

Ilyenkor természetesen felmerül a „hogyan lehet elkerülni” és a „mit tegyünk ilyen helyzetben” kérdése. Abban a fázisban, mikor valaki már a hömpölygő, nyomuló tömeg részeként igyekszik szabadulni, nincs sok választása. Elkerülhető lett volna a tragédia, ha valaki átveszi a vezetést, például egy hangosbemondóból irányítják a távozást. Az egyén szintjén a megoldás a megelőzés: bizonyos szintű kockázatot már nem lenne szabad vállalni. Valószínűleg sokan érezték a szórakozóhely előtt várakozó, illetve a bent mulató emberekről készült TV felvételeket látva, hogy ennyire sűrű tömeg már szorongáskeltő. A jelenlévők azért is gondolkodhattak másképp, mert a tömeges eseményekben éppen a feloldódást, az énhatárok elmosódását keresik, amely a fent taglalt tömeghipnózisra is jellemzők. A hangos zene, villogó fények ugyancsak ebben segítenek. Ahogy a tömegnek van egészséges szorongáskeltő hatása (ez működik túl annál, aki tömegiszonyban szenved), úgy sajátos vonzerővel is bír egyesek számára.

Felmerült az alkohol és drog szerepe a tragédia létrejöttében. Ebben a helyzetben nem érdemes túlbecsülni a jelentőségét, mert ilyen körülmények között tiszta fejjel sem tudtak volna másképp viselkedni a jelenlévők.

Ha valaki hasonlót él át, személyisétől függően többféle módon dolgozhatja fel az eseményeket. A krízishelyzetek túlélőinek egy részénél semmilyen következmény nem várható. Miután kikerül a nyomasztó szituációból, megkönnyebbülést él át, és bár biztosan eszébe jut később az esemény, és feldereng az ott megélt érzelmek emléke, nem kísérti, nem kínozza az. Rossz esetben azonban kialakulhat az ún. poszttraumás stressz szindróma, amely az emlékképek erős szorongással kísért előtörését, rémálmokat, tartós szorongásos tüneteket jelent. Ez a betegség kezelhető, és a család, a barátok is segíthetnek, ha lehetőséget adnak arra, hogy az érintett beszéljen élményeiről. Ha a szorongás nem csökken, feltétlenül érdemes szakemberhez fordulni. Súlyos krízisen átesett személyek beszámolóját hallgatva nem szabad meglepődni azon sem, ha látszólag hidegen, semlegesen tálalják azt. Ez akkor fordul elő, mikor feldolgozhatatlan erősségű érzelmek tartoznának az emléknyomhoz, így a kettő elválik egymástól, az események emléke megmarad, az érzelmek pedig elfojtásra kerülnek.

Ne feledjük, hogy a West Balkáni tragédia nemcsak azokra hat ki, akik ott voltak, hanem a tinédzser korúak szüleire is. Bár holnaptól sem veszélyesebbek a szórakozóhelyek, mint egy hete voltak, azok a szülők, akik épségben visszakapták gyermeküket, tudván, hogy akár ő is lehetett volna a halálos áldozat, akár még komolyabb szorongással néznek most szembe, mint maga a kamasz.


A Waldorf Pedagógiai Intézet újabb előadás-sorozatában pszichológusok vezetnek be a szülők iskolájának gondolatvilágába.
Fontos kérdésekben segítenek eligazodni: Mi az, hogy élő tudás? Lehet-e élővé tenni a holt tudást? - A digitális kor értékválsága új kihívások elé állítja a mai szülőket. Hogyan lehet ebben a változó világban egészséges gyerekeket nevelni? - Miért olyan félelmetes felnőtté válni? - Családi kommunikáció - megértjük egymást félszavakból is?

A kötet szerzői: Bakonyi Anna, Cziglán Karolina, Nemes Éva, Purebl György, S.Pintye Mária, Tari Annamária, Vajna Virág,
Vekerdy Tamás

A kötet megvásárolható a nagyobb könyvesboltokban és a
Saxum Kiadó webáruházában

Népszerű bejegyzések