Ha segítség kell férfinak és nőnek

Pszichoterapeuták beszámolnak róla, hogy pácienseik jelentős része a női nemből kerül ki, nem mintha nekik több problémájuk lenne. (Sőt, még a lelkiekkel, önismerettel foglalkozó ismeretterjesztő előadásokon is látványosan túlreprezentált a női nem.)

Miben más a férfi és a nő? Egy szép afrikai népmese érzékletesen írja le, milyenek a nők a férfiak szemszögéből. Mikor a férfiak először találkoznak egy nővel, nagyon hasonlónak találják magukhoz. Aztán kiderül, hogy a nő nem tud vadászni: ettől hirtelen egészen idegennek látszik, talán nem is ember – tanakodnak. Majd fény derül rá, hogy bár a nő nem vadászik, de készít cserépedényt, és egészen ízletesen megfőzi a vad húsát, melyet a férfiak ejtettek. Akkor ismét fordul a kocka: úgy látják a férfiak, ez az ember nem hasonlít rájuk, mert egészen különleges, olyat tud, amit ők nem.


A nemek különbözőségére a pszichológiának sincs egységes válasza. Irányzata válogatja, honnan közelít a kérdéshez. Az evolúciós pszichológia a nemek biológiai eltéréseiből vezeti le a lelki különbségeket. Azt mondja, hogy mint minden fajnak, az embernek is fő célja a sikeres szaporodás, és mivel férfinál és nőnél ez különböző adottságokhoz kötődik, más-más tulajdonságok kerültek előtérbe az évmilliók során. Leegyszerűsítve: a nőkért versengő férfiaknál a teljesítmény és dominancia, a kisdedet hosszan tápláló nőknél a gondoskodás képessége került előtérbe. Ezzel szemben sok pszichológus úgy véli, a nemek közti különbség csupán társadalmi konstrukció, valójában alapvetően azonos a férfi és a nő, csak a kultúra során alakultak ki különböző elvárások velük szemben.

Bárhogy is, legyen kultúra vagy biológia terméke, mindenesetre tény, hogy különbözünk. Egy nő például sokkal könnyebben támaszkodik környezetére, sokkal szívesebben kér segítséget. Igaz ez akkor is, ha lelki bújára-bánatára keres gyógyírt. A férfi alapvetően versengő lény, aki szereti erősnek mutatni magát. Inkább issza le magát egy kocsmában, mint hogy elsírja bánatát egy jóbarát vállán. Nehéz volna ezt a jelenséget nem összekötni a férfiak jelentősen alacsonyabb élettartamával, amiért nagyrészt a középkorú férfiak szívinfarktusban történő halálozása felelős. Bármilyen szélsőségesen is hangzik, de a férfiak inkább belehalnak feszültségeikbe, mint hogy a megfelelő szelepeken kiengedjék azt.

A sokféle változatban hódító villanykörtés viccek egyike: hány pszichológus kell egy villanykörte becsavarásához? Egy, de a körtének is akarnia kell. Nos igen, erőszakkal senki sem menthető meg. Amíg valaki nem fordul segítséghez, legyen az barát vagy szakember, addig nincs mit tenni. Segítség lehet bárki olyannal való beszélgetés a környezetünkben, akihez bizalommal fordulunk. Bizonyos problémák esetén segít a rendszeres sport is. Javítja a közérzetet, a hangulatot, igaz, például gondolkodási hibákra nem fogja a teniszlabda felhívni figyelmünket. Erre a legalkalmasabb személy a pszichológus. Sajnos a pszichológusok igénybevételétől még ma is sokan ódzkodnak a kontinensnek ezen a felén, mintha megbélyegzést jelentene hozzá járni. Olyat is sokszor hallani, hogy valaki titokban jár pszichológushoz, barátai elől is titkolva – miközben nyilvánosan iszik, hisztizik, dohányzik. Különös, hogy a problémáinkat nem szégyelljük, csak azt, mikor végre megoldást keresünk rájuk!

Pszichológiai segítségek közt is nagy különbségek vannak. Számtalan irányzat és módszer kínálkozik, mindenki megtalálhatja a személyiségének megfelelőt. A legegyszerűbb felosztás, hogy létezik egyéni terápia és csoportos önismeret. Mindkettőnek megvan a maga előnye. Előbbinél természetesen több idő jut minden egyes probléma részletes vizsgálatára, utóbbinál a csoport ereje, visszatükrözései adják a többletet. A kettő párhuzamosan is végezhető – már ha adottak az idői és anyagi feltételek.

A Waldorf Pedagógiai Intézet újabb előadás-sorozatában pszichológusok vezetnek be a szülők iskolájának gondolatvilágába.
Fontos kérdésekben segítenek eligazodni: Mi az, hogy élő tudás? Lehet-e élővé tenni a holt tudást? - A digitális kor értékválsága új kihívások elé állítja a mai szülőket. Hogyan lehet ebben a változó világban egészséges gyerekeket nevelni? - Miért olyan félelmetes felnőtté válni? - Családi kommunikáció - megértjük egymást félszavakból is?

A kötet szerzői: Bakonyi Anna, Cziglán Karolina, Nemes Éva, Purebl György, S.Pintye Mária, Tari Annamária, Vajna Virág,
Vekerdy Tamás

A kötet megvásárolható a nagyobb könyvesboltokban és a
Saxum Kiadó webáruházában

Népszerű bejegyzések