Valójában figyelemhiányos hiperaktivitás vagy ADHD a betegség neve, ami több területet érint, mint magát a hiperaktivitást. Magában foglalja a hiperaktivitást a mozgás területén, az impulzivitást és a figyelemhiányt. A hiperaktivitás például olyasmiben jelenik meg, hogy a gyermek nem tud rövid ideig sem nyugodtan ülni, ha ül, akkor is izeg-mozog, sőt, még alvás közben is mozgolódik. Az impulzivitás egyfajta hirtelenséget jelent, például nem tudja kivárni, míg a játékban rákerül a sor, gyakran váltogatja cselekvéseit. A figyelemhiány pedig arra utal, hogy nem képes figyelmen kívül hagyni a zavaró ingereket annak érdekében, hogy a lényegesre tudjon összpontosítani. Így folyton elterelődik a figyelme, nem tud koncentrálni, nem tudja befejezni, amit elkezdett. Ezek mind az ADHD tünetei, persze kinél egyik, kinél másik tünet domináns.
Leggyakrabban iskolás korban tűnik fel a környezetnek, hogy hiperaktív lehet a gyermek, mert ilyenkor kerül olyan helyzetbe, hogy utasításokat kell követnie, tartósan figyelnie arra, amire kérik, egy helyben maradnia. Persze, ezek a gyerekek korábban is élénkebbek, impulzívabbak voltak, és kevésbé tudtak figyelni, de ez óvodáskorban, mikor több a szabad játék, kevesebb gondot okoz. Ennek kapcsán felmerül az a filozófiai kérdés, vajon a gyermekkel van-e probléma, vagy az iskolai elvárásokkal, és nem címkézünk-e betegségnek egy jelenséget, ami a nem gyermekre szabott elvárásokból fakad... Mindenesetre akkor érdemes a szülőnek gyanakodnia, ha a felsorolt tüneteket észreveszi, és ez komoly problémát okoz a beilleszkedésben. Segítséghez azért is érdemes fordulni, mert ez a zavar nemcsak a tanárt állítja kihívás elé, de a gyermek helyzetét is megnehezíti: előbb-utóbb őt is zavarni kezdi, hogy nem tud megfelelni az elvárásoknak, ami persze feszültséget szül. Elfogadó, rugalmas iskolában persze könnyebb a gyermek helyzete, ahol képesek reagálni az eltérő igényekre.
Ha kezelést igényel a hiperaktivitás, többféle segítség jön szóba, szükség esetén akár gyógyszeres kezelés. Emellett (vagy helyett) viselkedésterápia a másik út, amelyben megtanítják a gyereket, hogyan kontrollálhatja jobban viselkedését. Az otthoni és iskolai közeg azzal segít, ha támaszt ugyan elvárásokat, ám ezek megfelelnek a gyerek sajátos képességeinek, azaz nem abból indul ki, amit "egy ilyen idős gyereknek tudni kell", hanem abból, mi az, amire valóban képes. A nyugodt, elfogadó közeg is fontos, hiszen a hiperaktív gyereket saját jellemzői is frusztrálják, ezt tovább ronthatja, ha állandó ingerültséget, csalódottságot érzékel a környezet részéről.
Ha a gyermek nem hiperaktív, csak a szokásosnál nehezebben figyel, valószínű, hogy idővel be fogja hozni lemaradását. Ilyen helyzetben sokat lehet segíteni a számára megfelelő környezet kialakításával, ami jelenthet egy rugalmasabb iskolai környezet megtalálását, vagy akár egy évvel későbbi iskolakezdést. Otthon is a nyugalom, türelem segít, nem érdemes szidni, amiért elkalandozik a figyelme, hiszen ez adottság, nem tehet róla. Az átlagnál mozgékonyabb gyermeknél is az a fontos, hogy a család ne hibaként, hanem sajátosságként tekintsen erre a jellemzőre, és képes legyen vele együtt élni. És persze legyen terepe a gyermeknek, ahol megélheti a számára szükséges mozgást.
