Aktív vagy hiperaktív a gyerek?

Sokak szemében kissé megfoghatatlan jelenségnek tűnik a röviden hiperaktivitásnak nevezett zavar. Némelyek szerint úgy tűnik, a gyerekek többsége hiperaktív. Kérdés, hol van az egészség és betegség határa, mikor kell segítséghez fordulni.


Valójában figyelemhiányos hiperaktivitás vagy ADHD a betegség neve, ami több területet érint, mint magát a hiperaktivitást. Magában foglalja a hiperaktivitást a mozgás területén, az impulzivitást és a figyelemhiányt. A hiperaktivitás például olyasmiben jelenik meg, hogy a gyermek nem tud rövid ideig sem nyugodtan ülni, ha ül, akkor is izeg-mozog, sőt, még alvás közben is mozgolódik. Az impulzivitás egyfajta hirtelenséget jelent, például nem tudja kivárni, míg a játékban rákerül a sor, gyakran váltogatja cselekvéseit. A figyelemhiány pedig arra utal, hogy nem képes figyelmen kívül hagyni a zavaró ingereket annak érdekében, hogy a lényegesre tudjon összpontosítani. Így folyton elterelődik a figyelme, nem tud koncentrálni, nem tudja befejezni, amit elkezdett. Ezek mind az ADHD tünetei, persze kinél egyik, kinél másik tünet domináns.

Önmagában az élénkség vagy beszédesség még nem hiperaktivitás. Ahhoz, hogy valakiről kimondható legyen ez a diagnózis, komoly klinikai felmérésre van szükség, amiből kiderül, melyik tünet mennyire jellemző: elég tünet fennáll-e elegendő ideje ahhoz, hogy a diagnózis megadható legyen. Minden gyermek életében lehet olyan időszak, mikor kevésbé tud koncentrálni, nyugtalanabb, mint máskor. Ha csak egy-egy jellemző igaz a felsorolt tünetekből a gyermekre, lehet, hogy egyszerű személyiségvonásról van szó, esetleg másfajta zavarról.

Leggyakrabban iskolás korban tűnik fel a környezetnek, hogy hiperaktív lehet a gyermek, mert ilyenkor kerül olyan helyzetbe, hogy utasításokat kell követnie, tartósan figyelnie arra, amire kérik, egy helyben maradnia. Persze, ezek a gyerekek korábban is élénkebbek, impulzívabbak voltak, és kevésbé tudtak figyelni, de ez óvodáskorban, mikor több a szabad játék, kevesebb gondot okoz. Ennek kapcsán felmerül az a filozófiai kérdés, vajon a gyermekkel van-e probléma, vagy az iskolai elvárásokkal, és nem címkézünk-e betegségnek egy jelenséget, ami a nem gyermekre szabott elvárásokból fakad... Mindenesetre akkor érdemes a szülőnek gyanakodnia, ha a felsorolt tüneteket észreveszi, és ez komoly problémát okoz a beilleszkedésben. Segítséghez azért is érdemes fordulni, mert ez a zavar nemcsak a tanárt állítja kihívás elé, de a gyermek helyzetét is megnehezíti: előbb-utóbb őt is zavarni kezdi, hogy nem tud megfelelni az elvárásoknak, ami persze feszültséget szül. Elfogadó, rugalmas iskolában persze könnyebb a gyermek helyzete, ahol képesek reagálni az eltérő igényekre.

Ha kezelést igényel a hiperaktivitás, többféle segítség jön szóba, szükség esetén akár gyógyszeres kezelés. Emellett (vagy helyett) viselkedésterápia a másik út, amelyben megtanítják a gyereket, hogyan kontrollálhatja jobban viselkedését. Az otthoni és iskolai közeg azzal segít, ha támaszt ugyan elvárásokat, ám ezek megfelelnek a gyerek sajátos képességeinek, azaz nem abból indul ki, amit "egy ilyen idős gyereknek tudni kell", hanem abból, mi az, amire valóban képes. A nyugodt, elfogadó közeg is fontos, hiszen a hiperaktív gyereket saját jellemzői is frusztrálják, ezt tovább ronthatja, ha állandó ingerültséget, csalódottságot érzékel a környezet részéről.

Ha a gyermek nem hiperaktív, csak a szokásosnál nehezebben figyel, valószínű, hogy idővel be fogja hozni lemaradását. Ilyen helyzetben sokat lehet segíteni a számára megfelelő környezet kialakításával, ami jelenthet egy rugalmasabb iskolai környezet megtalálását, vagy akár egy évvel későbbi iskolakezdést. Otthon is a nyugalom, türelem segít, nem érdemes szidni, amiért elkalandozik a figyelme, hiszen ez adottság, nem tehet róla. Az átlagnál mozgékonyabb gyermeknél is az a fontos, hogy a család ne hibaként, hanem sajátosságként tekintsen erre a jellemzőre, és képes legyen vele együtt élni. És persze legyen terepe a gyermeknek, ahol megélheti a számára szükséges mozgást.

A Waldorf Pedagógiai Intézet újabb előadás-sorozatában pszichológusok vezetnek be a szülők iskolájának gondolatvilágába.
Fontos kérdésekben segítenek eligazodni: Mi az, hogy élő tudás? Lehet-e élővé tenni a holt tudást? - A digitális kor értékválsága új kihívások elé állítja a mai szülőket. Hogyan lehet ebben a változó világban egészséges gyerekeket nevelni? - Miért olyan félelmetes felnőtté válni? - Családi kommunikáció - megértjük egymást félszavakból is?

A kötet szerzői: Bakonyi Anna, Cziglán Karolina, Nemes Éva, Purebl György, S.Pintye Mária, Tari Annamária, Vajna Virág,
Vekerdy Tamás

A kötet megvásárolható a nagyobb könyvesboltokban és a
Saxum Kiadó webáruházában

Népszerű bejegyzések