Új csoporttag felvétel az önismereti csoportban!

Több, mint tíz éve működő önismereti csoportunkba most új tagok jelentkezését várjuk.
A csoportot két pszichológus, Hajnal Szabolcs és Cziglán Karolina vezeti.



Találkozásaink másfél órájában a jelen pillanatból indulunk ki, abból, ahogyan a csoporttagok éppen érzik magukat, amilyen konfliktusok abban a pillanatban foglalkoztatják. Bármilyen téma szabadon bevihető, ami személyesen érinti a résztvevőt, nincsenek tabuk. A beszélgetés során egymással kapcsolatban is érzések generálódnak, amelyek jellemzően a hétköznapi életben is előforduló mintákat követik. A csoport védett közeget biztosít, ahol ezek a tipikus kapcsolati problémák nyílttá tehetők, megbeszélhetők, feldolgozhatók. A csoportvezetők szerepe a visszafogott, szelíd moderáláson kívül ennek az önismereti folyamatnak segítése.

A csoportvezetőkről >>>
A kurzus céljáról >>>


Gyakorlati információk:
  • időpont: minden csütörtök este 18 órától 19.30-ig 
  • ár: alkalmanként 7000Ft, a fizetés négyalkalmanként történik 
  • helyszín: Astoriánál 
  • a kurzus hossza: egyénre szabott, nyitott végű csoport 
A jelentkezés módja, részvétel a csoportban: a Jelentkezővel a két csoportvezető találkozik egy (ingyenes) ismerkedő beszélgetésre. Ennek célja, hogy a csoportvezetők nagy vonalakban megismerjék a Jelentkező problémáját, hogy mit vár a csoporttól, miben szeretne változni. Ezt követően minkét fél szabadon dönthet: az Érdeklődő arról, szeretne-e csatlakozni, a vezetők arról, a felmerült probléma kezelhető-e a csoportban, tudna-e kapcsolódni a már járó tagokhoz a Jelentkező. Először egy próbahónapra (négy alkalomra) lehet jelentkezni, amely nem jár hosszú távú elköteleződéssel. Ha a négy alkalom után az új csoporttag úgy dönt, szeretne az önismereti csoport tagjává válni, vállalja, hogy a csoportból való kilépés előtt nyolc alkalommal szól. Ez szóbeli terápiás szerződés, melynek alapja a bizalom. Ez a nyolc alkalom szolgálja a terápiás munka lezárását, a csoporttagtól való elbúcsúzást, a kilépő résztvevő csoport utáni életére való felkészülést.

Jelentkezés módja: telefonon, e-mailen vagy az alábbi űrlapon:
Cziglán Karolina: +36 20 207 4230

A Waldorf Pedagógiai Intézet újabb előadás-sorozatában pszichológusok vezetnek be a szülők iskolájának gondolatvilágába.
Fontos kérdésekben segítenek eligazodni: Mi az, hogy élő tudás? Lehet-e élővé tenni a holt tudást? - A digitális kor értékválsága új kihívások elé állítja a mai szülőket. Hogyan lehet ebben a változó világban egészséges gyerekeket nevelni? - Miért olyan félelmetes felnőtté válni? - Családi kommunikáció - megértjük egymást félszavakból is?

A kötet szerzői: Bakonyi Anna, Cziglán Karolina, Nemes Éva, Purebl György, S.Pintye Mária, Tari Annamária, Vajna Virág,
Vekerdy Tamás

A kötet megvásárolható a nagyobb könyvesboltokban és a
Saxum Kiadó webáruházában

Népszerű bejegyzések