A következő címkéjű bejegyzések mutatása: midlife crisis. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: midlife crisis. Összes bejegyzés megjelenítése

Záródó ajtók és nyíló ablakok

A kapunyitási és kapuzárási pánikról

A 2013-as Pszinapszison tartott előadás témája a rég óta ismert életközépi válság, és az új keletű kapunyitási pánik volt. Utóbbi arra az élethelyzetre utal, mikor a 20-as, esetenként 30-as éveiben járó fiatal megtorpan, nem köteleződik el, nem indul el azon az úton, ami már a felnőtt életet jelentené. Vonatkozhat ez párkapcsolati elköteleződésre, szakmaira, szülőkről való leválásra.


Ha megvizsgáljuk, mi foglalkoztatja a kétféle krízisben lévő személyt, nagyon hasonló kérdéseket találunk. Míg a kapunyitási pánikkal küzdő fiatal azt kérdezi: „ki vagyok én?”, az életközépi válság alapkérdése: „valóban ez vagyok?”. Azaz: jó helyen vagyok, megfelelő szerepekben? Mindkettő identitásválság tehát.

A Waldorf Pedagógiai Intézet újabb előadás-sorozatában pszichológusok vezetnek be a szülők iskolájának gondolatvilágába.
Fontos kérdésekben segítenek eligazodni: Mi az, hogy élő tudás? Lehet-e élővé tenni a holt tudást? - A digitális kor értékválsága új kihívások elé állítja a mai szülőket. Hogyan lehet ebben a változó világban egészséges gyerekeket nevelni? - Miért olyan félelmetes felnőtté válni? - Családi kommunikáció - megértjük egymást félszavakból is?

A kötet szerzői: Bakonyi Anna, Cziglán Karolina, Nemes Éva, Purebl György, S.Pintye Mária, Tari Annamária, Vajna Virág,
Vekerdy Tamás

A kötet megvásárolható a nagyobb könyvesboltokban és a
Saxum Kiadó webáruházában

Népszerű bejegyzések