Egyébként, ma már tudjuk, hogy kis mennyiségű, ismétlem: kis mennyiségű rendszeres alkohol fogyasztása kimondottan véd a kardiovaszkuláris (szív-érrendszeri) betegségek ellen. Általános tévképzet szerint kimondottan a vörösbor tartalmazza a titkos érvédő csodaesszenciát. Szó sincs róla: az alkohol véd, mindegy, hogy bor, sör vagy mézes ágyaspálinka révén juttatjuk be a szervezetbe. Rendszeres fogyasztása csökkenti a koleszterinszintet, ami megint csak általános tévképzet szerint az állati zsírok bevitelének mérséklésével érhető el. Mivel a magas koleszterinszint nem a bevitel, hanem a lebontás zavara, nem a bevitelt, hanem a lebontást kell megtámogatni, ezt pedig alkohollal lehet. Az általános tévképzetek is külön bejegyzést érdemelnének...
Sokszor épp a ránk váró stresszelő feladat miatt érezzük szükségét egy kis lazításnak - ha intellektuális tevékenységről van szó, mást kell keresnünk, mint az eddig taglalt alkoholt.
Induljunk ki abból, hogy az Olvasó nem akarja egy fél évét rááldozni arra, hogy szakembertől elsajátítsa az autogén tréning módszerét. Ha mégis, az nagyon jó, de induljunk ki most abból, hogy nem!
Két egészen rövid technikát írok le. Nem személyiségfüggő, hogy bejönnek-e ezek, mert egyszerű biológiai törvényszerűségeken alapulnak, amik mindenkinél egyformán működnek. Én Bagdy Emőke előadásán ismertem meg ezeket.
Az első: ha nem tudsz lazítani, mert olyan ideges vagy, akkor éppen az ellenkezőjét tedd: szoríts, és az idegrendszer elvégzi a lazítást. Álljunk egyenesen, alulról felfelé fogunk szorítani. Először merevedjen meg a láb teljes hosszában. Aztán szorítsuk össze a feneket, hasat behúzzuk, jól kiegyenesítjük a gerincet, mellkast jól kinyomjuk, vállat lepréseljük. Majd a kezeket ökölbe szorítjuk erősen, a karokat könyökben behajlítjuk (tehát öklök a vállhoz kerülnek), szorítjuk magunkhoz a karokat, még a nyakunk is feszül, az arcunk is grimaszba torzul, minden izmunkat, amit csak képesek vagyunk feszítjük-feszítjük jó erősen, ahogy csak tudjuk egy pár másodpercig, majd hirtelen, egyszerre az egészet elengedjük. Lazítani nem kell, azt elintézi meghökkent idegrendszerünk, ami nem tudja mire vélni a nagy felhajtást.
A másik technika még az előbbinél is egyszerűbb. Aki hajlamos a szorongásra, annak nagyon ajánlom. Egy kis élettan: két idegrendszeri struktúránk van -ismerős lehet biológia óráról-, a piramidális és extrapiramidális rendszer. Előbbi a nagyívű mozgásokat, utóbbi a tanult finommozgásokat szabályozza. És, ami minket igazán érdekel: a szorongás is extrapiramidális működés. Namármost: ha az egyik rendszer épp gőzerővel működik, az blokkolja a másikat. Biológiai képtelenség egyszerre nagyívű mozgásokat végezni, és közben szorongani, próbálja csak meg az Olvasó! Tehát: amikor azon kapjuk magunkat, hogy rágódunk (esetleg rágunk is: a körmünket például), beszorultunk az aggodalmainkba, akkor pattanjunk fel, és hatalmas mozdulatokkal, ahogy csak bírjuk, pörgessük meg a karunkat! Nem úgy, mint tornaórán: szépen, kimérten, hanem úgy, mint egy idióta: jó erősen, vállból - nem kell félni, eddig még senki sem tett panaszt, hogy kiszakadt volna. Ha közben megjön a kedvünk a rongybabasághoz, utána még ugrálhatunk is, karunkat, lábuknak dobálhatjuk közben, ahogy csak jól esik! Garantáltan blokkoljuk ezzel az extrapiramidális pályánkat, aki, szegény egy darabig nem fog újra labdába rúgni.
És végül még valamit hadd tisztázzak: minden kikapcsolódás, ami más, mint amit általában csinálunk. Tehát nem az kapcsol ki, ami kímél, ami nem fáraszt, hanem ami nagyon másképp fáraszt. A tanár pihenhet vízkősúrolással (komolyan ismerek olyat, aki direkt imádja, lehet klubba is kéne tömörülniük a szenvedélyes vízkősúrolóknak), az aszfaltozó pihenhet keresztrejtvény fejtéssel. Gyerekkorából biztos mindenki emlékszik, milyen üdén és boldogan tért haza a nyaralásból, ahol esetleg alig aludt, egész nap rohangált, játszott, épített, úszkált - hát erről van szó!
Kinek hogyan: kellemes kikapcsolódást!
Sokszor épp a ránk váró stresszelő feladat miatt érezzük szükségét egy kis lazításnak - ha intellektuális tevékenységről van szó, mást kell keresnünk, mint az eddig taglalt alkoholt.
Induljunk ki abból, hogy az Olvasó nem akarja egy fél évét rááldozni arra, hogy szakembertől elsajátítsa az autogén tréning módszerét. Ha mégis, az nagyon jó, de induljunk ki most abból, hogy nem!
Két egészen rövid technikát írok le. Nem személyiségfüggő, hogy bejönnek-e ezek, mert egyszerű biológiai törvényszerűségeken alapulnak, amik mindenkinél egyformán működnek. Én Bagdy Emőke előadásán ismertem meg ezeket.
Az első: ha nem tudsz lazítani, mert olyan ideges vagy, akkor éppen az ellenkezőjét tedd: szoríts, és az idegrendszer elvégzi a lazítást. Álljunk egyenesen, alulról felfelé fogunk szorítani. Először merevedjen meg a láb teljes hosszában. Aztán szorítsuk össze a feneket, hasat behúzzuk, jól kiegyenesítjük a gerincet, mellkast jól kinyomjuk, vállat lepréseljük. Majd a kezeket ökölbe szorítjuk erősen, a karokat könyökben behajlítjuk (tehát öklök a vállhoz kerülnek), szorítjuk magunkhoz a karokat, még a nyakunk is feszül, az arcunk is grimaszba torzul, minden izmunkat, amit csak képesek vagyunk feszítjük-feszítjük jó erősen, ahogy csak tudjuk egy pár másodpercig, majd hirtelen, egyszerre az egészet elengedjük. Lazítani nem kell, azt elintézi meghökkent idegrendszerünk, ami nem tudja mire vélni a nagy felhajtást.
A másik technika még az előbbinél is egyszerűbb. Aki hajlamos a szorongásra, annak nagyon ajánlom. Egy kis élettan: két idegrendszeri struktúránk van -ismerős lehet biológia óráról-, a piramidális és extrapiramidális rendszer. Előbbi a nagyívű mozgásokat, utóbbi a tanult finommozgásokat szabályozza. És, ami minket igazán érdekel: a szorongás is extrapiramidális működés. Namármost: ha az egyik rendszer épp gőzerővel működik, az blokkolja a másikat. Biológiai képtelenség egyszerre nagyívű mozgásokat végezni, és közben szorongani, próbálja csak meg az Olvasó! Tehát: amikor azon kapjuk magunkat, hogy rágódunk (esetleg rágunk is: a körmünket például), beszorultunk az aggodalmainkba, akkor pattanjunk fel, és hatalmas mozdulatokkal, ahogy csak bírjuk, pörgessük meg a karunkat! Nem úgy, mint tornaórán: szépen, kimérten, hanem úgy, mint egy idióta: jó erősen, vállból - nem kell félni, eddig még senki sem tett panaszt, hogy kiszakadt volna. Ha közben megjön a kedvünk a rongybabasághoz, utána még ugrálhatunk is, karunkat, lábuknak dobálhatjuk közben, ahogy csak jól esik! Garantáltan blokkoljuk ezzel az extrapiramidális pályánkat, aki, szegény egy darabig nem fog újra labdába rúgni.
És végül még valamit hadd tisztázzak: minden kikapcsolódás, ami más, mint amit általában csinálunk. Tehát nem az kapcsol ki, ami kímél, ami nem fáraszt, hanem ami nagyon másképp fáraszt. A tanár pihenhet vízkősúrolással (komolyan ismerek olyat, aki direkt imádja, lehet klubba is kéne tömörülniük a szenvedélyes vízkősúrolóknak), az aszfaltozó pihenhet keresztrejtvény fejtéssel. Gyerekkorából biztos mindenki emlékszik, milyen üdén és boldogan tért haza a nyaralásból, ahol esetleg alig aludt, egész nap rohangált, játszott, épített, úszkált - hát erről van szó!
Kinek hogyan: kellemes kikapcsolódást!