Ki-ki biztosan talál olyan embert az ismeretségi körében, aki a külső szemlélő számára pszichológiai segítségre szorulna, mégsem lehet rávenni, hogy igénybe vegyen ilyesmit. Talán még sértésnek is veszi az ajánlatot, mintha az legalábbis a lehülyézésével volna egyenlő. Némelyek ki is mondják "Minek menjek pszichológushoz, nem vagyok én hülye!" Nehezen jut át a köztudatba, hogy a pszichológus nem a hülyék segítője.
Hanem mi? Megfogalmazhatjuk úgy, hogy mindannyian vándorúton haladunk onnantól kezdve, hogy megszületünk, egészen halálunkig. A pszichológus olyan személy, akit egy szakaszra behívunk az életünkbe, hogy kísérjen el, bátorítson, jelezzen veszélyeket, kínáljon fel ötleteket az út könnyítésére.
Azt nem ígéri, hogy helyettünk tesz meg útszakaszokat, málhás szamarat sem rak alánk. Ezért teljes félreértésen alapul az az önérzetes hárítás, mikor valaki "maga akarja megoldani" a problémáját, ezért nem kér a segítségből.
Azt nem ígéri, hogy helyettünk tesz meg útszakaszokat, málhás szamarat sem rak alánk. Ezért teljes félreértésen alapul az az önérzetes hárítás, mikor valaki "maga akarja megoldani" a problémáját, ezért nem kér a segítségből.
Holott a pszichológus hétköznapi lény, aki talán kicsit többet tud az ember "működéséről" az átlagnál, jó esetben él benne segítési szándék, és meg van áldva egy adag jó értelemben vett kíváncsisággal is.
Meg lehet érteni a misztifikáló hozzállást, még ha távol is áll a valóságtól. Sokan igénylik a környezetükben a bölcs tanító/gyógyító jelenlétét. Biztonságot ad, megnyugtat: tudható, kihez lehet fordulni, ezáltal a rend érzetét is kelti. Sokkal nyugtalanítóbb, nehézkesebb az a világ, amelyben minden egyes problémával külön-külön próbáljuk meg felkeresni a megfelelő személyt, akitől szakszerű támogatást kapunk. Pedig ez utóbbi feleltethető meg ennek a kornak.
Ha az általunk rászorulónak ítélt személyben nem érett meg az elhatározás, hogy pszichológushoz forduljon, nem érdemes erőszakoskodni. Valószínűleg még nem érzi elég rosszul magát hozzá - bármilyen kegyetlenül hangzik.
Érdekesebb kérdés, hogy az ember magáról hogyan döntheti el, keressen-e fel pszichológust. Az eddigi legjobb útmutatást Scott Pecktől olvastam: akkor menjünk pszichológushoz, ha úgy érezzük, megrekedtünk. Hogy ez az érzés kinél milyen súlyú probléma kapcsán merül fel, abban hatalmas különbségek lehetnek.