Nem minden nyüzsgő, élénk gyerek hiperaktív

Nem minden nyüzsgő, élénk gyerek hiperaktív. A figyelemhiányos hiperaktivitás nevű zavar magában foglalja a mozgásos nyugtalanságot, a figyelem könnyű elterelhetőségét és az impulzivitást is. Sokan gondolják, hogy a hiperaktív gyerek egyben erőszakos, agresszív is. Nem kell, hogy így legyen, ez már nagyban függ attól, a szülő mennyire képes kezelni gyermeke sajátosságát, kiegyensúlyozott, bejósolható, türelmes környezetet biztosítani számára. A hiperaktivitás tünetei idővel általában enyhülnek, sokan jól beilleszkednek a társadalomba az érintettek közül.

Kapunyitási krízis - a fiatal felnőtteket érinti

Gyakran találkozunk olyan fiatalokkal, akik valahogy nem merik elkezdeni életüket. Toporognak, belekezdenek egy képzésbe, félbehagyják, másba fognak, egy ideig dolgoznak, aztán megint valami újat keresnek, és egyikben sem érzik otthonosan magukat. Van, akinél a párkapcsolatban jelenik meg a bizonytalanság: nem meri igazán beleengedni magát a kapcsolatba, így ki sem derül, hogy milyen lehetett volna, ha közel engedi magához a másikat. Biztosan közrejátszanak társadalmi szintű okok is, mégis, az újabban kapunyitási krízisnek nevezett jelenség a gyermekkori élményeken is nagyban múlik.

A cikk folytatása a divany.hu-n: Kapunyitási krízis - a fiatal felnőtteket érinti

Ha baj van...

Mindenkivel előfordulhat, hogy elveszti az uralmat a problémák felett, úgy érzi, összecsapnak a feje fölött a hullámok. Lehet ez pillanatnyi hangulat, vagy tartósabb krízis, ami azt jelenti, olyan helyzetben találja magát az ember, amiből nem szabadulhat, ugyanakkor az általa ismert, hozzáférhető probléma megoldási eszközök nem elegendőek. Ilyen esetben sokféleképp reagálhatunk. Van, aki igyekszik nem tudomást venni a helyzet súlyosságáról, és ha sikertelen a figyelemelterelés, valamilyen tudatmódosító szert hív segítségül. Van, aki csak passzívan várja, történjen valami, és közben magát marcangolja.

Napi négy ölelés...

Egyszer egy kísérletben szerették volna megvizsgálni a kutatók, hogyan hat a zsíros, koleszterindús táplálék az egerek egészségi állapotára. A vártnak megfelelően, azoknál az egereknél, akik zsíros ételt kaptak, érelmeszesedést tapasztaltak. Azonban egy meglepő dolgot is találtak: a koleszterindús étellel táplált egerek egy csoportja mentesült a káros következmények alól, nekik jelentősen jobb volt az egészségi állapotuk (az érelmeszesedést is beleértve), mint a többi egészségtelenül etetett egérnek. Végül rájöttek, ez az a csoport volt, amelyet az orvostanhallgatók gondoztak. Ők rendszeresen simogatták az egérkéket, amire érthető módon a többi kutatónak nem volt ideje. Így került birtokukba szándékukon kívül egy igen értékes információ arról, hogy az érintés, simogatás mekkora hatással van az egészség megőrzésére.

Új csoporttag felvétel az önismereti csoportban!

Több, mint tíz éve működő önismereti csoportunkba most új tagok jelentkezését várjuk.
A csoportot két pszichológus, Hajnal Szabolcs és Cziglán Karolina vezeti.

Találkozásaink másfél órájában a jelen pillanatból indulunk ki, abból, ahogyan a csoporttagok éppen érzik magukat, amilyen konfliktusok abban a pillanatban foglalkoztatják. Bármilyen téma szabadon bevihető, ami személyesen érinti a résztvevőt, nincsenek tabuk. A beszélgetés során egymással kapcsolatban is érzések generálódnak, amelyek jellemzően a hétköznapi életben is előforduló mintákat követik. A csoport védett közeget biztosít, ahol ezek a tipikus kapcsolati problémák nyílttá tehetők, megbeszélhetők, feldolgozhatók. A csoportvezetők szerepe a visszafogott, szelíd moderáláson kívül ennek az önismereti folyamatnak segítése.

A csoportvezetőkről >>>
A kurzus céljáról >>>

Kortalan szerelem

Hogy kinek mi számít nagy korkülönbségnek, egyénenként változó. Van, aki már hat-nyolc évet is annak tart, míg másnál a generációnyi különbségnél kezdődik a jelentős korkülönbség. Persze attól függ, kinek a szempontjából nézzük: a páréból, a rokonság vagy a társadalom nézőpontjából. Esetleg a gyerekekéből, akik a kapcsolatból születnek.

Titkos birodalmunk

Egy túlmisztifikált területről essék most szó: az emberi tudattalanról. Ez az, amit a köznyelv tudatalattinak hív, mivel egy időben így fordították a német Unbewusste kifejezést, majd helyesbítették tudattalanra (érdekes módon ez nem terjedt el a hétköznapi szóhasználatban).

A szót elsősorban a pszichoanalitikusok használják, azonban valamilyen módon a legtöbb pszichológiai irányzat beszél róla. Noha maga a fogalom a lélektannal kevéssé foglalkozók számára kissé misztikus, megfoghatatlan, egy csomó ide kapcsolódó jelenséget nap mint nap tapasztalunk minden csodálkozás nélkül. A tudattalan kifejezés önmagában csupán arra utal, hogy van a személyiségünknek olyan részünk, amihez nem férhetünk hozzá minden pillanatban. Ez történik, mikor valamilyen élményt elfelejtünk – tartósan vagy átmenetileg. Olyankor nem vész el az információ, csupán hozzáférhetetlenné válik, más szóval tudattalan emlékké.

Mai interjú a hamarosan induló női-élmény-csoportról

Pszi-fóbia

Ki-ki biztosan talál olyan embert az ismeretségi körében, aki a külső szemlélő számára pszichológiai segítségre szorulna, mégsem lehet rávenni, hogy igénybe vegyen ilyesmit. Talán még sértésnek is veszi az ajánlatot, mintha az legalábbis a lehülyézésével volna egyenlő. Némelyek ki is mondják "Minek menjek pszichológushoz, nem vagyok én hülye!" Nehezen jut át a köztudatba, hogy a pszichológus nem a hülyék segítője.

Hanem mi? Megfogalmazhatjuk úgy, hogy mindannyian vándorúton haladunk onnantól kezdve, hogy megszületünk, egészen halálunkig. A pszichológus olyan személy, akit egy szakaszra behívunk az életünkbe, hogy kísérjen el, bátorítson, jelezzen veszélyeket, kínáljon fel ötleteket az út könnyítésére.

Foglalkozz velem!

Vannak olyan emberek, akik bárhol megjelennek, előbb-utóbb feszültséget keltenek maguk körül, konfliktusokat generálnak. Körülöttük gyakran izzik a levegő: sértődés, csalódás, nagy egymásra találás…
A környezet kétségbeesve nézi: miért van minderre szükség? Miért jó valakinek, hogy kiegyensúlyozott kapcsolatok helyett viharok közepette él?
Igen találó az angol „drama queen” kifejezés, nem ismerek hasonlót a magyarban. Azokat az embereket jelöli, akiknél valahogy semmi sem megy simán, mindig találnak valamit, ami „nagy érzelmekre” ad okot.

Az ember hajlamos erkölcsileg minősíteni az ilyen személyeket, azt mondani, feltűnési viszketegségben szenvednek, azt akarják, hogy körülöttük forogjon a világ. Holott az esetek egy részében nincs másról szó, mint egy teljesen elfogadható, ártatlan emberi igény szerencsétlen kifejeződéséről.

Nő

Mennyire népszerű téma ma a női-lét, férfi-lét!

Hogy a hagyományos nemi szerepek jók-e, vagy elavultak, hogy házimunkázzon-e többet a férfi, legyen-e több női politikus, hogy az étteremben, ha a férfi fizet, az gavallérság, vagy a férfiuralom bebetonozása, hogy a nők rontották-e el vagy a férfiak, vagy nincs is elrontva...

Ezek fontos kérdések, de nem annyira, mint látszik - ha szabad ezt mondanom. Vagy legalábbis egy bizonyos felszíni, intellektuális szintnél nem juthatunk velük mélyebbre. Aki úgy érzi, valahogy nincsen tökéletesen otthon magában, kevés segítséget fog kapni ezeknek a témáknak buzgó elemzésétől.

Egy kollégámmal arra jutottuk, igazán nagy a hiány olyan térben, lehetőségben, ahol személyes, zsigeri szinten találkozhat ki-ki... saját magával. Nőiségével, nőiséghez fűződő viszonyával.

Nem kell mindig jól lenni!

Gondoltam, ezt leszögezem. Merthogy sokan azt hiszik, az ideális állapot a mindig jól levés, és a levertség vagy testi rosszullét feltétlenül annak a jele, hogy valami baj van. És akkor már csak abban reménykedhetünk, hogy nem nagy baj, csak kis baj.

Különös élmény, mikor az embernek először eszébe jut ezt a tézist megkérdőjelezni, vagy először hall róla, hogy a világ bizonyos tájain ezt nem így gondolják, esetleg nem is szokásuk folyamatosan a hogylétükre összpontosítani. Kimondatlanul, láthatatlanul, axióma-szerűen él, működik az a gondolat a mi kultúránkban, hogy ha jól érzed magad, akkor vannak rendben a dolgaid.

A nagyorrú vendég és az eldugott bonbon esete

Biztos sokan ismerik a villanykörtés vicceket. A csokorból az egyik: Hány pszichoanalitikus kell, hogy becsavarjon egy villanykörtét? Kettő: az egyik becsavarja, a másik fogja a péniszt, öö pardon, a létrát.

Az elszólásokról az emberek fejében némileg ködös elképzelések élnek: jópofák, lehet rajtuk nevetni, de mégis, valahogy megfoghatatlan, hogy valójában hogy tud előtörni legnagyobb igyekezetünk ellenére a leplezni kívánt gondolat.

Sigmund Freud írta le a példát: vendég érkezett a kisgyermekes családhoz, egy meglehetősen nagyorrú vendég. A szülők rettenetesen féltek tőle, hogy szókimondó gyermekük megjegyzéssel fogja illetni az illető szépséghibáját, ezért gondosan, még az érkezése előtt lefektették aludni.

Halál

Egy ideig nem értettem, miről szólnak azok a problémák, amikkel segítőként sokszor találkoztam: teljesen alaptalan egészségügyi félelemmel hozakodtak elő kliensek, például avval, hogy a próbafülkében elkaphatták-e a HIV vírust, mikor a címke felkaristolta a hátukat. Ezek az emberek nem tűntek ostobának, mégsem hatott a századszori felvilágosítás sem. Akkor vált érthetővé számomra szorongásuk, mikor felmerült, hogy emögött halálfélelem áll. Történhet-e velem bármi, ami veszélybe sodor, halálos veszélybe, lesz-e ami, aki megvéd? Így mindjárt másképp hangzik a feltevés.

Ki beteg? Ki egészséges?

Kétségtelen, hogy a pszichológia inkább betegségközpontú (még ha vannak is ma már törekvések az ellenkezőjére). Érthető módon nagyobb figyelmet szentelünk a zavarok meghatározásának, megértésének, gyógyításának, hiszen addig van dolgunk, amíg baj van. Hogy mi számít betegségnek, azt tulajdonképpen egy zsebszótárnál kisebb kézikönyv felsorolja szőröstül-bőröstül. Ott a zavar neve, hogy milyen tünetek tartoznak hozzá és mennyi ideig kell azoknak fennállni a diagnózis megadásához. Legutóbb, mikor pszichopatológia előadásra készültem, találomra felütve a kézikönyvet épp a lidérces álom szindrómánál találtam magam. Hát, ilyenek vannak benne - többek közt. Ezek a leírások tényleg az élet minden területére kiterjednek, kezdve a szorongásos zavaroktól a személyiségzavarokon át a súlyos pszichózisokig.

Korlátaink

A lélektan nagy erőkkel keresi a választ arra a kérdésre, milyen tulajdonságok (szaknyelven: vonások) határozzák meg érzelmi-lelki egészségünket, az életben való hatékonyságunkat. Az egyik ilyen szóba jövő tulajdonság a belső kontrollhitnek nevezett valami. A külső és belső kontrollhit egy ellentétpár, mindannyian elhelyezhetők vagyunk a két végpont között valahol. Külső kontrollhittel jellemezhető, aki úgy véli, kevés hatással van saját sorsának alakítására, tőle független tényezőkön múlik, ami vele történik. A belső kontrollhites ember viszont úgy gondolja, saját kezében van élete.

Jankó szerencséjéről

Nem rég olvastam egy mesét, az volt a címe: Jankó szerencséje. Egy Grimm meséről van szó, ami a Boldizsár Ildikó szerkesztette Esti mesék a boldogságról című gyűjteményben található meg.

Jankó a hét évi munkájáért kap egy nagy aranyrögöt, akkorát, mint a feje, ezzel bocsátják útjára, hogy hazatérjen édesanyjához. Ahogy hazafelé tart, út közben többször rászedik: először az aranyrögöt cseréli el, majd mindannyiszor értéktelenebb és értéktelenebb dologra cseréli, amije van, mindig abban a hitben, hogy jó üzletet csinál. Először egy lovat irigyel meg lovasától, mert akinek van lova, nem kell fáradtságosan gyalogolnia, mint neki, kinek ráadásul az aranyrög is lóg a vállán teherként.

Felszabadult szexualitás?

Általános vélekedés szerint az ún. szexuális forradalom óta szex terén roppant nyitottak vagyunk. Annyira, hogy már-már túlzás -teszik hozzá sokan-. Igen? Akkor tessék nekem hétköznapi, használható szavakat írni (lehet commentben) nemi szervekre, szexuális tevékenységekre! A szexhez kapcsolódó egyetlen semleges szó maga a szex. A különféle szexuális aktivitásokról és nemi szervekről kisbaba-nyelven, orvosi nyelven és trágár kifejezésekkel tudunk beszélni. És (talán az orvosi szavak kivételével) egyik használata sem megengedett hétköznapi színtereken.

Egy reggeli magazinműsorban láttam, hogy a műsorvezető zavartan szabadkozott, amiért élő adásban sajnos nem fütyülhetik ki az előbb elhangzott punci szót.

Felszabadultak vagyunk?

Hogyan legyünk boldogok?

Gondoltam, ezzel az apró témával indítom blogomat... Na jó, bevallom már most, hogy nem tudom a választ. Pedig ez az a kérdés, ami titkon mindannyiunkat a legjobban érdekel. Úgy tapasztaltam, aki másvalamit jelöl meg életcélként, a "célt" kicsit megkapargatva kiderül, hogy sokkal inkább eszközök ezek... a boldogsághoz. Akinek a világ megismerése a "célja", vagy mások önzetlen segítése, vajon nem azért választotta ezeket, mert elégedettséget, belső békét, azaz boldogságot vár tőlük? Senkit sem akarok megsérteni, de nem kivétel az üdvösség sem. Na de miért akarsz üdvözülni? - szólhat az álnaiv kérdés. Azért, mert a Paradicsomban örök boldogság és béke vár. Ahá!
A boldogság az egyetlen cél, amit nem lehet továbbvinni. Minek az érdekében akarsz boldog lenni? Hát csak. Hogy boldog legyek.