Bagdy Emőke összegyűjtötte, mi az az öt tényező, ami segít a lelki állóképesség, a „pszichofitness” kialakításában. A nevetés, mozgás, önzetlen segítés és lazítás mellett az érintés az az eleme az életünknek, ami a jó hangulat és jó egészség fenntartásáért felelős. Két kedves kísérletet hoz példának. Az egyikben telefonfülkében ott hagynak egy teli pénztárcát. Miután valaki betévedt, és persze eltette a bukszát, a „beépített személy” az egyik kísérleti elrendezésben egyszerűen csak odament hozzá, és megkérdezte, nem találta-e meg az elvesztett pénztárcáját. A másik helyzetben ugyanazt kérdezte, ám közben megérintette a másik ember karját. Azok az emberek, akikhez hozzáértek, sokkal többen adták vissza a pénztárcát. Ezt persze többféleképp magyarázhatjuk, az érintéstől talán jobb hangulatba kerültek, ez növelte segítő hajlandóságukat, vagy személyesebbé vált az idegennel való kapcsolat, emiatt nehezebb lett volna hazudni neki. Mindenesetre valamiféle pozitív kapcsolódás történt. Ugyanezt mutatja a másik kísérlet, melyet Bagdy az érintés erejének példájául hoz. Könyvtárból kilépő embereket kérdeztek, mennyire voltak elégedettek a könyvtári szolgáltatással. Sokkal elégedettebbek voltak, akiket az előzőleg erre betanított könyvtáros egy pillanatra megérintett, miközben átadta a könyvet. Persze magára az érintésre nem emlékeztek a személyek, ami azt mutatja, tudtunkon kívül is hat kapcsolatainkban az érintés.
Felnőtt korban már igen nagy különbségek mutatkoznak abban, ki hogyan fogadja mások érintését. Van, akit kifejezetten irritál, ha olyasvalaki ér hozzá, aki nem közeli barát vagy családtag. Mások szívesen és könnyen érnek idegenhez is. Ezt bizonyára a megszokás és a szocializáció is alakítja, emellett az énhatároknak is szerepe lehet benne. Aki fél, hogy akaratán kívül „felolvad” a másikban, elveszítve önmagát, úgy érezheti, vigyáznia kell minden túl közvetlen, nehezen kontrollálható kapcsolódással. Ugyanakkor nem törvényszerű, hogy az érintés párhuzamot mutasson a másokhoz való kapcsolódás egyéb formáival: van, aki nem sokat oszt meg belső világából, tehát ilyen értelemben elutasítja az intimitást, mégis könnyen és sokat ér a másikhoz, és fogadja az érintést. Az ellenkezőjére is van példa, arra, hogy valaki könnyen barátkozik, hamar bizalmába fogad másokat, mégis fázik a puszi, ölelés gondolatától. Nagyok az egyéni különbségek, és természetesen mindegyik változat lehet normális, ám tény, hogy az érintés elfogadása gazdagabbá teheti az életet, és egészségesebbé az embert – testi, lelki szempontból egyaránt.
