Karácsonyt túlélve

Az első Advent vasárnap után született a legutóbbi bejegyzés, most pedig ismét ünnepről írok. De mi jelentősége van egyáltalán az ünnepeknek egy lélektani blogban? Nos, akármennyire azt akarjuk hinni, hogy külön álló individuumok vagyunk, így vagy úgy, de hat ránk az a közeg, kultúra, amiben élünk, azt gyanítom, sokkal erősebben, mint számolunk vele. Miközben úgy képzeljük magunkat, mint egy bolygót a Világegyetemben, inkább hasonlítunk egy szálra a ruhaszövetben. 

Karácsonnyal kapcsolatban nem véletlenül terjedt el széles körben az a téves hiedelem, hogy ekkor történik a legtöbb öngyilkosság. A statisztikai adatok ezt nem támasztják alá, de az, hogy erről a legtöbb ember meg van győződve, mégis mond valamit.

Egy hívő és egy ateista számára különböző jelentést hordoz a karácsony, de annyi közös, hogy ez valamiféle megmérettetés, leplezetlen visszajelzés arról, hogyan vagyunk mi a családdal, van-e közegünk, aminek részei vagyunk, ott van-e az a szövet körülöttünk, amire az előbb utaltam. Létezik egyfajta elvárás a karácsonnyal szemben, hogy legyen meghitt, bensőséges, tartalmas. Tudjuk, hogy így "illene". Érthető, hogyha közeleg a nagy nap, és azt érzi, sejti az ember, hogy ő a környezetével képtelen bensőséges együttlétre -mert egyszerűen nincs olyan viszony közöttük, túl távoliak, vagy éppen túl sok a megoldatlan feszültség- az keserűséget, csalódottságot kelt.

Valamiféle forgatókönyv minden családban van. Az ünnephez kapcsolódó rítusok kettős funkciót szolgálhatnak: megjeleníthetik szimbolikusan azt a tartalmat, amelyet az ünnep jelent, vagy éppen ellenkezőleg, elkendőzhetik (valamelyest) a tartalom hiányát. Például az ajándékkal kifejezhetjük a köztünk lévő kapcsolatot, egy tárgyban megjelenhet az, ami az év többi napján is él, működik közöttünk. De lehet az ajándék maga a tartalom, az ünnep középpontja, ami helyettesíti (tökéletlenül) a mélyebb rétegeket. De például az éjféli mise is lehet a család közös hitének megélése, ahogyan a hit hiányának elleplezője is. Ki-ki maga tudja, az ő életében a rítusok, akár a karácsonyi rítusok melyik funkciót látják el. Jó tisztában lenni vele. Ahogy azzal is, hogy abban a családban, ahol nincs a hét minden napján ünnep, ott karácsonykor sem tud az lenni. Ahol hiányzik a bensőségesség, egymásnak örülés, ott karácsonykor is hiányozni fog. Aki azt szeretné, hogy a következő ünnep meghittebb legyen az elmúltnál, annak ma vagy holnap kell hozzálátnia a munkához.

Miért hiszik azt, hogy karácsonykor történik a legtöbb öngyilkosság? Mert nehéz méltósággal elviselni azt, hogy olyanok a kapcsolataink, amilyenek, ott tartunk, ahol. A bajt, ha van, nem a karácsony okozta, csupán rámutat a valóságra.  

Mit tehetünk hát, ha azt tapasztaljuk, a karácsony ünnep helyett a bombák robbanásának, cérnák szakadásának ideje? Első lépésként fogadjuk el, hogy itt tartunk, ez van. Ami ezután jön, az már komoly munkát jelent: szembe nézni magunkkal, a hiányokkal, a megoldatlanságokkal. Átgondolni, vajon a mai közegünkkel el tudunk-e képzelni tartalmas együttélést. Ha igen a válasz, akkor van remény. Érdemes elkerülni azt a hibát, hogy miután elhatároztuk, javítani szeretnénk a kapcsolaton, a másiktól várjuk, hogy változzon meg. Segítőként látom, tele a világ olyan emberekkel, akik hosszú-hosszú ideje várják, hogy a körülöttük lévő világ végre valahára megjavuljon. Ha eddig nem tette, valószínűleg ezután sem fog. Aki ünnepelni szeretne a mindennapjaiban, sok mindent tehet, de első lépésként a következőt javaslom: a legegyszerűbb megnézni, vajon mi az, ami máris ünneplésre érdemes, csak eddig elsiklott felette. Egyszer, mondjuk egy hosszabb buszúton vagy sorban álláskor kezdjük csak el sorolni, amik miatt hálásak vagyunk. Meg fogunk lepődni, hogy talán már sorra is kerültünk, és még mindig lenne ötletünk...

A másik vizsgálatra érdemes szempont, hogy neheztelünk-e valamiért a környezetünkre. Egyszer azt mesélte valaki, idős nagyanyja váratlanul bocsánatot kért tőle, anélkül, hogy indokolta volna. Ő pedig nem merte megkérdezni, olyan zavarba ejtő volt a gesztus, főleg, mivel érezte, a nagymama komoly megbánással szól hozzá, még talán sírt is. Sokáig forgatta a fejében ezt az eseményt, töprengett, vajon minek szólhatott a bocsánatkérés, mire gondolhatott nagyanyja, de nem jött rá. Míg végül az jutott eszébe "milyen álszent vagyok, ahogy értetlenkedem, hát vajon nem nehezteltem rá tényleg?". És ebben a pillanatban el tudta fogadni a bocsánatkérést, és elmúltak a rokonával szemben hosszú ideje viselt, meg nem fogalmazott rossz érzések.

Vannak pszichológusok, akik úgy gondolják, nem létezik olyan, hogy megbocsájtás. Én másképp gondolom. Ugyanúgy, ahogy szabadságunkban áll pénzbeli tartozást elengedni a másiknak, pszichológiai tartozást is elengedhetünk. Nem állítom, hogy bármikor. A magára hagyott gyermek, akinek még elemi szüksége lenne szüleire, nem bocsáthatja meg, hogy egyedül hagyták. A felnőtt azonban dönthet úgy, hogy noha neki szüksége lett volna a törődésre, és noha nincs objektív mentség a történtekre, saját döntése alapján mégis elengedi a tartozást.

Meggyőződésem, hogy a meghitt karácsony kulcsa a lelki tartozások elengedése. Ha ez megtörtént, nincs minek robbannia, kiborulnia, elszakadnia. Csakhogy ez a lelki munka nehéz és fájdalmas, biztonságosabb terepnek tűnik a tökéletes karácsony megalkotása szép ajándékokkal, csillogó fával.

1 megjegyzés:

  1. nekem az a tapasztalatom ha egy seb gyerekkorból jön és elég mély akkor azt felnőtt korban sem könnyű megbocsájtani. Különösen igaz ez hogyha ezek a kapcsolatok sosem voltak szorosak. legyen szó akár egy gyerek kapcsolatról. No pláne egy olyan esetben amikor a gyerek csak negatív emléket őriz magában.

    VálaszTörlés

A Waldorf Pedagógiai Intézet újabb előadás-sorozatában pszichológusok vezetnek be a szülők iskolájának gondolatvilágába.
Fontos kérdésekben segítenek eligazodni: Mi az, hogy élő tudás? Lehet-e élővé tenni a holt tudást? - A digitális kor értékválsága új kihívások elé állítja a mai szülőket. Hogyan lehet ebben a változó világban egészséges gyerekeket nevelni? - Miért olyan félelmetes felnőtté válni? - Családi kommunikáció - megértjük egymást félszavakból is?

A kötet szerzői: Bakonyi Anna, Cziglán Karolina, Nemes Éva, Purebl György, S.Pintye Mária, Tari Annamária, Vajna Virág,
Vekerdy Tamás

A kötet megvásárolható a nagyobb könyvesboltokban és a
Saxum Kiadó webáruházában